Kövér László már semmire nem képes, csak kommunistázni, kommunistázni és kommunistázni

  • narancs.hu
  • 2016. december 8.

Villámnarancs

Balassagyarmaton avatott a házelnök, és megint összevissza beszélt.

Táblát avattak ma a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet falán, az „1944–45 telén a szovjet megszállás alatt éhen halt mintegy 700 pszichiátriai beteg emlékére”. De úgy látszik, a tragikus közlés részleteit (milyen az már, hogy „mintegy 700”?) az ünnepélyes ceremónia résztvevői már egyáltalán nem tartották fontosnak, hiszen a vezérszónok Kövér László – az MTI tudósítása szerint – csak arról beszélt, hogy „kórház a frontmozgások szorításában 1944–45-ben elveszítette felszerelésének nyolcvan százalékát, teljes gyógyszer-, élelmiszer- és fűtőanyagkészletét, és mindezek következtében magatehetetlen betegek életét is”. Kövér mindebből azt a tanulságot szűrte le, hogy a „kórház azokban az esztendőkben Magyarország tragikus sorsát jelképezte”, amit nem is vitatnánk. Az viszont mindenképpen különös, ahogy a házelnök folytatta.

„A közadakozásból készült emléktábla nemcsak az áldozatok előtt tiszteleg, hanem

élteti azt a nemzeti közemlékezetet is,

amelyet az elmúlt évtizedekben mindenáron el akartak fojtani, mindenáron meg akartak hamisítani azok, akiknek ez érdekükben állt” – mondta, majd előkapta a régi lemezt, és ahogy a csövön kifér, a következőkkel állt elő: „1919-ben körülbelül ezer fő tanácsköztársaságinak mondott terrorista idegen segédlettel 133 napra túszul ejtette az országot, 1956-ban vérbe fojtották a forradalmat, az 1980-as évek végére a vörös csillag alatt tudatosan adósították el Magyarországot, 2006-ban pedig szégyenbe, könnybe és vérbe fojtották a forradalom ötvenedik évfordulóját.”

false

 

Fotó: MTI–Komka Péter

A tudósításban nem térnek ki arra, hogy beszéd közben habzott-e Kövér szája, ahogy arra sem, hogy hogyan jön ez az 1944–45-ös frontmozgásokhoz. Csupán azt írják, hogy a következő szónok, Szabó Géza, a kórház főigazgató főorvosa erre annyit bírt csak mondani: „bármi történt is, nehézségek, jogtalanság és igazságtalanság,

ne hordjuk szívünkben a bosszú és az elkeseredettség érzését;

imádsággal, türelemmel bontsuk le a falat.”

Vajon Kövér hallott ebből valamit? Ki tudja? Lehet, hogy addigra már elhelyezték egy félreeső helyiségben, hogy ott folytassa évek óta tartó és soha véget nem érő nagymonológját.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.