Kövér László már semmire nem képes, csak kommunistázni, kommunistázni és kommunistázni

  • narancs.hu
  • 2016. december 8.

Villámnarancs

Balassagyarmaton avatott a házelnök, és megint összevissza beszélt.

Táblát avattak ma a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet falán, az „1944–45 telén a szovjet megszállás alatt éhen halt mintegy 700 pszichiátriai beteg emlékére”. De úgy látszik, a tragikus közlés részleteit (milyen az már, hogy „mintegy 700”?) az ünnepélyes ceremónia résztvevői már egyáltalán nem tartották fontosnak, hiszen a vezérszónok Kövér László – az MTI tudósítása szerint – csak arról beszélt, hogy „kórház a frontmozgások szorításában 1944–45-ben elveszítette felszerelésének nyolcvan százalékát, teljes gyógyszer-, élelmiszer- és fűtőanyagkészletét, és mindezek következtében magatehetetlen betegek életét is”. Kövér mindebből azt a tanulságot szűrte le, hogy a „kórház azokban az esztendőkben Magyarország tragikus sorsát jelképezte”, amit nem is vitatnánk. Az viszont mindenképpen különös, ahogy a házelnök folytatta.

„A közadakozásból készült emléktábla nemcsak az áldozatok előtt tiszteleg, hanem

élteti azt a nemzeti közemlékezetet is,

amelyet az elmúlt évtizedekben mindenáron el akartak fojtani, mindenáron meg akartak hamisítani azok, akiknek ez érdekükben állt” – mondta, majd előkapta a régi lemezt, és ahogy a csövön kifér, a következőkkel állt elő: „1919-ben körülbelül ezer fő tanácsköztársaságinak mondott terrorista idegen segédlettel 133 napra túszul ejtette az országot, 1956-ban vérbe fojtották a forradalmat, az 1980-as évek végére a vörös csillag alatt tudatosan adósították el Magyarországot, 2006-ban pedig szégyenbe, könnybe és vérbe fojtották a forradalom ötvenedik évfordulóját.”

false

 

Fotó: MTI–Komka Péter

A tudósításban nem térnek ki arra, hogy beszéd közben habzott-e Kövér szája, ahogy arra sem, hogy hogyan jön ez az 1944–45-ös frontmozgásokhoz. Csupán azt írják, hogy a következő szónok, Szabó Géza, a kórház főigazgató főorvosa erre annyit bírt csak mondani: „bármi történt is, nehézségek, jogtalanság és igazságtalanság,

ne hordjuk szívünkben a bosszú és az elkeseredettség érzését;

imádsággal, türelemmel bontsuk le a falat.”

Vajon Kövér hallott ebből valamit? Ki tudja? Lehet, hogy addigra már elhelyezték egy félreeső helyiségben, hogy ott folytassa évek óta tartó és soha véget nem érő nagymonológját.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.