Közeledik a választás, aktivizálódnak a kamupártok, s hülyébbek, mint valaha

  • narancs.hu
  • 2017. május 28.

Villámnarancs

"Míg Botka kerítést bontana, Vona pedig mecsetet építene, addig Tilly László a DNNP elnöke írásban nyújt be javaslatot Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a Kormány vegye fontolóra Magyarország biztonsága érdekében a schengeni övezetből való kilépést…” – na, de ki manó Tilly László és pláne mifene az DNNP? Utóbbi bizonyosan a Demokratikus Nemzeti Néppárt, legalábbis a hvg.hu így értesült az Országos Sajtószolgálattól.

Hogy Tilly pedig kicsoda, arról szerencsére a cikk sem számol be, de a lapnak mára mégis nagyon beakadt a kamupártok nagy melegben felpörgő hülyesége, mert pár poszttal később megint ezzel jönnek.

S ha lehet ilyet egyáltalán mondani, ez jobb még előzőnél is: „Számba kell vennünk a migránsokat behívó, velük kollaboráló civil vagy leplezett szervezeteket és azoknak tagjait. Fel kell számolni a társadalomellenes csoportokat, meg kell vonni tőlük a nyilvános szereplés – a sajtóban való megjelenés lehetőségét. Be kell tiltani a nyugalmunkat megzavaró, felforgatásra irányuló tüntetéseket. Nem engedhetjük meg, hogy egy nemzetellenes törpe kisebbség közvetve-közvetlenül veszélyeztesse gyermekeink életét, asszonyainkat, jövőnket! Kollektív bűnökre, legyen kollektív büntetés a válasz!" – tudatja közleményében a Honfoglalás 2000 Egyesület és a Nemzeti Szociáldemokraták izéje… pártja? Egyesülete? Dalárdája?

De ebben legalább van valami új: tiltsuk be a tüntetéseket!

S persze van benne valami régi is: a kollektív bűnösség. De az tulajdonképpen érthető, hisz okkal gondolják úgy ezek az idióták, hogy Orbán Viktor országában aligha nyerő üzenet demokráciával kampányolni. Magyarország nyelve 2017-re a hörgés lett, hát hörögnek két pofára.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.