Mi vagyunk a demagógok, Orbán meg szép szobát kap

  • narancs.hu
  • 2014. november 10.

Villámnarancs

Egy fővárosi lakás árából, 15 millió 200 ezer forintból újítják fel Orbán Viktor dolgozószobáját, illetve a „miniszterelnöki szárnyat”, szúrta ki a kormányzati honlapról a borsonline, miközben javában és gőzerővel folynak Orbán egy-két éven belüli várba költöztetésének a munkálatai is…

Mondhatja erre bárki, hogy miért nem mindjárt lélegeztetőgépben számoltuk ki a felújítás árát, mint ahogy a Miniszterelnökség – megveszekedett cinizmussal – mondta a borsonline-nak, hogy „ A beszerzés célja, hogy a Parlament ezen részének egyes termei, eredeti belsőépítészeti kialakításuknak megfelelően helyreállításra kerüljenek, független attól, hogy a helyreállítást követően azok milyen módon kerülnek további hasznosításra”.

false

De csak annyi kívánkozik ki ilyenkor az emberből, hogy Orbán Viktort gyerekkorában nyilván az asztal körül kergették fatornyos falujában, ha nem mondogatta naponta, hogy felnőtt korában valami szép helyen akar lakni.

De lehet, hogy nem is az asztal körül, hanem a majdan megépítendő stadion körül, miből viszont az következik, hogy a nevezett úr költözhet akár a bazilikába vagy az Eiffel-torony tetejére is, a faluszéli háza mellé felhúzott stadion mindig megmutatja, hogy ki is ő valójában. Mert az látszik még a Holdról is.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.