Orbán helyettese inváziót vizionál
Semjen-Zsolt-lovagol_top_story_lead.jpg

Orbán helyettese inváziót vizionál

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. szeptember 20.

Villámnarancs

Semjén szerint létünkben vagyunk fenyegetve, mert Magyarország és Európa is a migránsok inváziója alatt áll.

Mindezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci rendezvényén mondta Semjén Zsolt. Felmerül a kérdés, hogy miniszterelnök-helyettes túltolta-e, vagy ez lesz az alapjárat mostantól. Semjén ugyanis azt mondta, hogy Afrikából, Ázsiából akár milliók kelhetnek útnak Európa felé, „részint a Soros-féle ideológia készíti elő elindulásukat, uralva a brüsszeli bürokráciát, akik teljesen tudatosan akarják megváltoztatni Európa és Magyarország etnikai, kulturális, vallási arculatát”, anélkül, hogy erről megkérdezték volna az embereket. De még ennél is tovább ment a gyűlöletkeltésben a „keresztény értelmiségi” Semjén, hiszen azt is mondta, hogy „ha egyszer muszlim tömegek telepednek le” Magyarországon és az Európai Unióban, „többet tőlük megszabadulni nem tudunk”. Szerinte a megoldás eleve az, hogy nem szabad beengedni a gazdasági menekülteket - jelentette ki.

false

Semjén szerint a keresztény kultúra része a segítség megtagadása, és a vallási alapú gyűlöletkeltés? És szerinte vajon a minden korábbi szintet meghaladó korrupció, a közpénz magánvagyonná való átalakítása szervesen része a magyar kultúrának? Kínzó kérdések ezek.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.