Parragh László szerint a gimnáziumokat be kell zárni, mert jó lesz a gyereked közmunkásnak is

  • narancs.hu
  • 2017. június 9.

Villámnarancs

Ne legyen kétségünk: a kormányfő megfogadja a tanácsot.

Hogy a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szakképzés erősítéséről beszél, az nem meglepő, valószínűleg minden elmaradott országban így tesznek a hasonló posztot betöltő figurák, nincs is ezzel semmi gond. Az már nagyobb baj, hogy a mi iparkamarai elnökünk, Parragh László rendre azzal jön, hogy hát a gimnáziumok miatt nem jelentkeznek elegen a szakképzésbe. Hát hogyne, és még véletlenül sem azért, mert a kormány úgy lezüllesztette utóbbit is, hogy a legtöbb szülő és gyerek fut, rohan előle, hisz nem akar közmunkás lenni.

Tegnap az ipar mestere és Magyarország 22. legbefolyásosabb személye (ezt mondják róla) a gimnáziumok „elszívó hatásáról” beszélt Debrecenben. „Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből” – mondta Parragh, s óriási hibának nevezte, hogy „polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat”. Egészen nyugodtan mondhatta volna azt is, hogy kedves polgármesterek, csukjátok már be ezeket az épületeket, ahol csak hülye tudással tömik a diákok fejét, akik még a végén kérdezni mernek, ne adj' isten, tüntetni mennek. Úgy tűnik, Parragh Lászlónak fogalma sincs (vagyis dehogynem, tudja ő nagyon jól), mit is tud jelenteni egy-egy kisebb településen a gimnázium: a kitörést, a lehetőséget, a felemelkedést. Ahogy pedig az elmúlt évek trendjeit nézzük, a kormány éppen ezeket akarja elvenni, ezért lesz itt kötelező gimnáziumi felvételi, ezért jöhetnek a keretszámok, de ha mindez nem jön össze, majd a gimnáziumokat is becsukják. Ha nem a polgármesterek, akkor Orbánék. Mer’ hát „elszívják a tudást”.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.