Simicska Lajos hózentrógere és az örökkévalóság

  • narancs.hu
  • 2014. április 11.

Villámnarancs

Orbán Viktor hátizsákja igenis nagyon jó helyen lesz a Nemzeti Múzeumban. De kellene oda még valami, amiből az utókor megértheti, hogyan teltek napjaink a 2010-es években.

Antall József pizsamája és Gyurcsány Ferenc tolla mellé, a Nemzeti Múzeum raktárába kerül Orbán Viktor hátizsákja, amelyről a bulvársajtó már korábban kellő részletességgel számolt be. A kormányfő maga választotta ki, milyen tárgy képviselje őt az utókor színe előtt – és jól döntött. Medgyessy az uniós csatlakozás aláírásához használt tollat adta oda, Orbán egy focivébés táskát. Bajnaitól nem kért a múzeum semmit.

Mindez méltó és igazságos – így telik-múlik életünk, együtt velük. De ha valaki húsz, harminc vagy száz év múlva meg akarja érteni, mi történt ezzel az országgal Orbán Viktor kormányzása alatt, és egyáltalán, a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban, annak ez kevés lesz. Ezért azt javasoljuk a Nemzeti Múzeumnak, hogy kérje el Simicska Lajos hózentrógerét.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Kérje el, és állítsa ki ezzel a fotóval együtt! Pontosan így, kitakart szemekkel, hiszen immár külön törvény igyekszik elérni, hogy Orbán legfélelmetesebb harcostársáról ne lehessen fényképet közölni. Jó, hát legyen, emlékezzünk erre is!

2114-ben már csak a történészek fogják ismerni Simicska Lajos nevét, de ha hallgat ránk a tisztelt múzeum, akkor a figyelmes múzeumlátogató száz év múlva és háttértudás nélkül is megérezhet valamit ennek az időszaknak a levegőjéből. Az látszik majd azon az elképzelt tárlaton, az a drámai tény válik nyilvánvalóvá, hogy nekünk oligarchából is csak ilyen jutott. Kicsit sárga, kicsit hózentrógeres, de a miénk. Íme korunk hőse, Simicska Lajos.

Sikeres kormányközeli vállalkozó a 2010-es évek elején – ez lesz a vitrin aljára írva. Benne egy fotó és egy hózentróger. A látogatók, unokáink, dédunokáink elolvassák majd, nyolc másodpercig merengenek, és együttérző mosollyal elfordítják arcukat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.