Soros György emberi jogi díjat kapott, a díjjal járó pénzt az Igazgyöngy Alapítványnak adta

  • narancs.hu
  • 2018. március 23.

Villámnarancs

Jó helyre került a díjjal járó 10 ezer euró: a gyermekszegénység ellen küzdő Igazgyöngyhöz.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy vezetője (interjúnk vele itt) Facebook-oldalán számolt be az örömteli eseményről:

false

„Ma Düsseldorfban voltunk a Tonhalle-ban egy díjátadó ünnepségen, amihez egy fantasztikus koncert kapcsolódott, Fischer Ádám vezényletével. A díjat a város filharmonikusai alapították, és minden évben egy olyan szervezetnek vagy személynek ítélik oda, aki kiemelkedően sokat tesz az emberi jogokért. Az idén ezt a díjat Soros György kapta. A vele járó 10 ezer eurót (3 millió forintot) Soros György az Igazgyöngynek ajánlotta fel. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy a világon annyi civil szervezet közül ránk esett a választása. Mi ezt a támogatást (mint az összes eddigit is) a gyermekszegénység elleni küzdelemhez használjuk fel. Köszönjük a nagylelkű felajánlást, és a Tonhalle vezetőinek, illetve Düsseldorf városának meghívását.”

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.