Tatár, nő, muszlim, és van egy kis szépséghibája, de nem az, hogy miniszterelnök lesz a szomszédban

  • narancs.hu
  • 2016. december 21.

Villámnarancs

Helyzet bontakozott ki Romániában.

Szép az élet délkeleti szomszédainknál. A december 11-i választásokat a romániai Szociáldemokrata Párt (Partidul Social Democrat, PSD) a szavazatok 46 százalékával megnyerte, míg a centrista-jobboldali Liberális Párt valahol 20 százalék fölött végzett. Mindez egy évvel azután történt, hogy korrupciós botrány miatt lemondásra kényszerítették (!) az addigi szocialista vezetést.

Ez eddig közepesen érdekes, de…

A győzelmi mámorba

csöppnyi probléma vegyül: a PSD elnöke, Liviu Dragnea ugyanis nem vállalhat miniszterelnöki tisztséget, mert áprilisban választási csalás miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték (!) – még egy 2012-es népszavazás manipulálása miatt. Csakhogy így, a priusza miatt egy 2001-es törvény szerint kizárt, hogy miniszterelnök legyen belőle.

Ezért

Dragnea szerdán olyat tett,

ami önmagában, a körülmények ismerete nélkül szenzáció lenne (így se rossz): bejelentette, hogy Sevil Shhaideh korábbi államtitkárt és regionális fejlesztési minisztert fogja előterjeszteni miniszterelnöknek, aki történetesen egy fehér, muszlim, tatár származású nő – írta az Index.

Sevil Shhaideh és Liviu Dragnea

Sevil Shhaideh és Liviu Dragnea

Fotó: MTI/EPA

Mielőtt még a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében feminizmus meg hasonló fontos szellemi elköteleződések, érvek mentén ujjongásba kezdenénk, a helyzet az, hogy mindennek az oka: szimpla politika.

Bár a bejelentés

így is, úgy is történelmi,

sajtóértesülések szerint Dragnea és Shhaideh közeli jó barátok, a PSD elnöke pedig bevallotta, hogy nem mondott még le arról, hogy a jövőben (lehetőleg hamarost) miniszterelnök legyen. Dragnea választása azért esett Shhaidehre, mert olyan jelöltet akart, aki a pártért (érte) fog dolgozni, nem pedig politikai ambícióból „megy a kormánypalotába”.

Úgy tűnik Dragnea nem politikai érdemei, vezetői egyénisége miatt választotta Shhaideht, s nem is azért, mert olyan kurva jól mutatna egy muszlim, tatár származású miniszterelnök, aki történetesen nő (és szír férje van) a román parlamentben, hanem egyszerűen biodíszletre volt szüksége.

A két politikus ráadásul

rutinos a rosálásban,

2015-ben már helyet cseréltek a fejlesztési minisztérium élén. Csak nehogy az legyen a vége, hogy Dragneából lesz muszlim. Vagy nő. Vagy tatár. Tatár a csillagos ég.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.