Vigyázzon a padon ücsörgéssel, mert a végén még megbüntetik

  • narancs.hu
  • 2017. április 19.

Villámnarancs

150 ezer forint bírság is járhat érte.

Nem árt óvatosnak lenni a Pest megyei Kakucson, mert egy kis padon ücsörgés, és hopp!, akár 150 ezer forintra is megbüntethet az önkormányzat. Miért? Mert túl sokáig ültünk a buszmegálló padján. Nem vicc. A kakucsi önkormányzat márciusban hozott rendelete szerint ugyanis maximum 1 órát lehet a 3 kilométeres település buszmegállóinak padjain várakozni – derült ki az RTL Klub Híradójából.

Drága lehet a pihenés a padon

Az abszurd intézkedésnek egyelőre még nincs foganatosító eszköze, sem érzékelős számláló a pad körül, sem egy rendes helyi lakáj, aki óráját nézve áll a buszra várók vagy megfáradtak feje fölött, jelezve, hogy ketyeg az óra. De ami késik, nem múlik. Jó lesz a levegővétellel is spórolni Kakucson, hátha az is megzavarja a polgármester lelki világát.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.