Voldemort új megbízást kapott: ma sincs nála megbízhatóbb ember Borsodban, ha pénzről van szó

  • narancs.hu
  • 2016. szeptember 28.

Villámnarancs

Mengyi Roland megint hasít.

Kilenc taktaközi település fogott össze azért, hogy rendbe tegyék az utakat a térségben – írja az atv.hu. A munkát irányító és felügyelő konzorciumot Mengyi Roland vezeti majd – teszik hozzá, ami nem a legszerencsésebb azok után, hogy uniós pénzekkel kapcsolatos visszaélések miatt indult nyomozás ellene.

Persze őt is megilleti az ártatlanság vélelme, de ilyenkor csak elvárható lenne némi szerénység. De Mengyi jól láthatóan nem ismeri az ilyesmit. Amikor a tévések arról kérdezték, hogy nem tartja-e különösnek új megbízatását, a fideszes képviselő elmondta, hogy „az eljárás nem hátráltatja munkáját”, különben is „a térségben a feladatokat ugyanúgy meg kell oldani”.

Ezek szerint nemcsak kilenc taktaközi településen, de egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nem találnak olyan embert, aki képes lenne elvezetni egy útépítő konzorciumot úgy, hogy éppen nem nyomoznak ellene pénzügyi visszaélések miatt.

De valóban nem találnak egyet sem? Vagy nem is akarnak? Netán tartanak tőle?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.