Az 1867-ben született pap-író még teológiai tanulmányai alatt kezdett publikálni, és egészen 1942-es haláláig folyamatosan jelentek meg novellái, regényei és színdarabjai is, de a második világháborút követően egyre ritkábban adták ki újra a műveit.
A kőszegi plébános munkái most Grozdits Károly szerkesztésében lettek ismét hozzáférhetők. A kötet a szerző első alkotói korszakának (1888–1900) elbeszéléseiből válogat, és az első pár történet után egyértelművé válik, hogy Kincsnek már fiatalon remek formaérzéke volt. Alighanem sokat merített Mikszáth Kálmán munkásságából, az anekdotázó stílus és a gondosan megformált mondatok mellett az is szembetűnő, hogy mennyi szeretettel viseltetik saját szereplői iránt. A figyelem megragadására ugyan alkalmas, de megtévesztő kötetcím valamiféle ókonzervatív-hímsoviniszta hangvételre utal. De ez egyáltalán nincs így. Kincs mély empátiával és bölcs humorral tud írni a szomorkás kisvárosi sorsokról: legyen szó hajadon nőkről; pártában maradt lányokról, akikre érdekházasságokat akarnak a számító apák erőltetni; lecsúszott iskolatársakról, vagy éppen mélyen gyászoló özvegy férfiakról. A könyv végén a félbevágott életrajz pedig azt ígéri, hogy nemsokára érkezik a folytatás is, remélhetőleg annak a címét már nem kell takargatni a villamoson.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
