Csernovszky Márk és Frank Tamás zeneszerzők, valamint Móró Zsófia és Vermes Nóra vizuális alkotók arra keresik a választ, hogy mi lesz a sorsa a meggyötört bolygónknak. A látvány és a zene lassan bomlik ki, és pont ez az „építkezés” hozza el a katarzist a végén. A dallamok, textúrák, térbeli hangzások és énekhangok fokozatosan kapcsolódnak be, amire a látvány ugyanilyen organikusan felel: egymás után tűnik ki a sejtelmes sötétségből a hat zenész alakja. Egyre több hangszer szól egyszerre (billentyűsök, gitár, basszusgitár, dob, fuvola, szaxofon), de időnként újból, egyfajta hatásszünetként az elhalkulás következik, hogy aztán az előadás utolsó harmadában a jazzbe érkezzünk. A korábbi vokálok és szavak nélküli ének után magyar szövegű dallal zárnak. A zenemű maga hangsúlyosabb a látványnál, az öt kis analóg televízión követhető animációs videó (mindegyik monitoron ugyanaz fut: egy fabábú vándorol). A vetítést időnként meg is szakítják, hogy az „üres” szakaszokban valóban a hangzásé legyen a főszerep. Vermes és Móró alkotása mindemellett erős atmoszférát teremt, időnként összeforrva az elektronikus, sound-art irányzatba sorolható zene ritmikájával. Kortárs komolyzenei szálak találkoznak melodikus motívumokkal és egyfajta „chilles világfájdalommal” átitatott énekléssel ebben az izgalmas összművészeti performance-ban. És bár néhol kicsit döccen a műsor, a fiatal csapat virtuozitása és a téma iránti mély elköteleződése egy percig sem kérdőjelezhető meg.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
