„Istenemre, ha valaha még Nagy Lajost, vagy éppen Hunyadi Jánost engednénk a magyar operában kornyikálni, megérdemelné a színház, hogy azonnal összeroskadjon” – írta Vahot Imre a Regélő Pesti Divatlapban, nem sejtve, hogy Erkel Ferenc és Egressy Béni műhelyében éppen a Hunyadi László készül. Az értelmiségi fanyalgása természetesen a történelmi drámák tömkelegének szólt, amivel a reformkor idején megteltek a színházak. Ezek a színművek nem mindig tartottak igényt a történész pontosságára, de vonzották a látogatókat. És miért is ne akart volna Erkel hasonlókat komponálni, mint Donizetti, Bellini vagy Verdi? Bezzeg nem fanyalgott Kodály Zoltán, amikor több mint egy évszázaddal később azt mondta: „Kevesen tudják, és sohasem emlegetik, hogy már Erkel Ferenc elindult azon az úton, amelyen a zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni lehet.” De azért hozzátette: „Kár, hogy nem ment tovább. Túlságosan nagynak látta a távolságot a népdal és az opera közt, hogysem áthidalására döntő kísérletet tett volna.”
A héten nem a megszokott köntösben halljuk a magyar operaszerző legjobb duettjeit: Horti Lilla szoprán és Szappanos Tibor tenor a Modern Art Orchestra kíséretében lép fel, a friss, kortárs hangszerelésért Fekete-Kovács Kornél szavatol (BMC, október 31., 20 óra). Noha tudjuk, hogy Magyarországon nincs halloween, csak mindenszentek, a MÁV Szimfonikus Zenekar egy walesi zeneszerző művét tűzi műsorra, akinek mégis van köze a keltákhoz. Sir Karl Jenkins, a brit birodalom megbecsült komponistájának Requiemjében japán halálhaikuk is hallhatók (Zeneakadémia, október 31., 19 óra).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
