Viszont utána elmondhatjuk: láttuk a művészet végét vagy nullpontját, ahonnan tovább már tényleg nincs semmi. E koncerten túli élményre a végletekig belassult drone-ban utazó kéttagú zenekar is rájátszik; budapesti fellépésüknek már a felhívásában ott volt, hogy mindenki hozzon magával füldugót, mivel ez tényleg veszélyesen hangos lesz. De sokat tett hozzá az a színpadi „látványtechnika”, amely a hatalmas erősítőállványokon és szürke fényeken túl tényleg csak a füstgépet használta. A Sunn O))) esetében felmerül, hogy zenéről beszélünk-e még: ha nagyon figyelünk, valami nagyon mély dallamosság talán van a két túlvezérelt gitáron kívül semmit nem tartalmazó hangáradatban, de ami igazán érdekes, az a zajfüggöny. Ennek köszönhetően a füldugó magányában döbbenhetünk meg azon, hogy miközben folyamatosan remeg a nadrágunk, a kezünkben lévő dzsekink, néha furcsa magas hangokat hallunk visszapattanni a falról, de nem tudnánk megmondani, hogy ezek a hangszeres produkcióhoz tartoznak-e, vagy csak úgy keletkeznek a semmiből. És tényleg nagyon hangos, ami már-már ijesztő azzal a tudattal, hogy füldugón keresztül ilyen: az ember kicsit ki akarja próbálni, milyen ez az alapvetően testre ható zaj tompítás nélkül, hogy aztán az elvárható aggodalommal dugja vissza azt a füldugót. Mégis miután vége lett, minden kitisztult, és elégedetten távozhattunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
