Vajda Gergely

A végső kocsma zenéje

Kertész és Ligeti

Zene

Újraolvasom A végső kocsmát, ezt a keserűséggel és világvége-hangulattal terhelt se-nem-napló-se-nem-regényt. Bár emlékeztem erre, most mégis megint meglep: tele van zenével.

Kertész Imre koncert- és operalátogatásai Budapesten, Berlinben, Salzburgban, New Yorkban, Chicagóban; otthoni zenehallgatás, lemezvásárlás; rengeteg személyes és majdnem annyi személyeskedő emlék zenész barátokról, ismerősökről. Ligeti György a kortárs, Bach, Mozart, Schubert, Beethoven, Mahler, Debussy a klasszikus komponisták leggyakrabban említett nevei – és persze Bartók.

„Boulez vezénylésével, Bartók-darabok a Kongresszusi Központban. A koncert folyamán lassan teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Bartók mindmáig nem vert gyökeret a magyar kultúrában. Érdekes lenne kielemezni az okát. Magyar gyökerekből táplálkozik, és Magyarországon idegen maradt. Igazán csak a zsidók szeretik.” Hiába világos első olvasásra, hogy amiről Kertész itt ír, az az évszázadok óta meghaladhatatlan hungarikum, a népi-urbánus, érthetőbben zsidó-nem zsidó kultúrharc felől értendő, nekem mégis azonnal beugrik a jazz története. Az, hogy miként segítették hozzá olyan amerikai zsidó muzsikusok, mint Benny Goodman vagy George Gershwin – meg persze a híres Blue Note Records tulajdonosai és producerei – a jazzt máig tartó népszerűségéhez. Kelet-Európában, úgy látszik nincs happy ending, még ha a bekezdés második részében maga az író is egy lépést hátralép. „Olyan kijelentés ez, amelyre nincs bizonyíték: könnyelmű kijelentés. Csak azt akarom vele mondani, hogy földönfutó itt mindenki, aki korszerű nyelven korszerű igazságokat árul. Ez az ország olyan nagy bajban van, hogy kínjaira már csak a hazugságoktól remél némi enyhülést.” Kertész alig négy oldallal később oly kedves és szeretett Bartókján is talál számonkérni valót. „A katasztrófa kétségkívül Beethovennél jelentkezik először. A megtöretettség mélységeiből felszálló lassú tételek… De a finálék még valamilyen egyensúlyra törekednek; az utolsó vonósnégyesek, aztán az op. 106. a fúgára talál, s ebben, a látszólagos matematikai végső bölcsesség ellenére is, van valami kétségbeesettség. Máskülönben, ha valamit egyáltalán nehezményezni lehet, ezt nehezményezem Bartóknál: a tánctételek optimizmusát.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.