A maga ura (Nitin Sawhney)

  • 2001. február 1.

Zene

Hiszen Sawhney szerint legfeljebb úgy osztályozható a zene, hogy dzsessz vagy rhythm and blues, vagy drum and bass, ám ebben az értelemben nem használható az "ázsiai". Lehet a dzsessznek vagy a drum and bassnek ázsiai nézete, de attól még nem egyszerűsíthető le az "ázsiai underground" címkére. Ráadásul a legtöbbet emlegetett zenekarok már évekkel ezelőtt a mainstream kultúra részévé váltak, és azelőtt sem arról álmodtak, hogy marginálisak legyenek.
Hiszen Sawhney szerint legfeljebb úgy osztályozható a zene, hogy dzsessz vagy rhythm and blues, vagy drum and bass, ám ebben az értelemben nem használható az "ázsiai". Lehet a dzsessznek vagy a drum and bassnek ázsiai nézete, de attól még nem egyszerűsíthető le az "ázsiai underground" címkére. Ráadásul a legtöbbet emlegetett zenekarok már évekkel ezelőtt a mainstream kultúra részévé váltak, és azelőtt sem arról álmodtak, hogy marginálisak legyenek.

Sawhney személyes élményei ugyancsak árnyalják e problémát. Miként a Folk Roots magazinban mondta egy évvel ezelőtt, Indiába visszatérve éppoly idegennek érzi magát, mint Angliában. Él benne egy romantikus kép gyermekkori emlékeiből és neveltetéséből, de nem találja a helyét, ha ott van. Felmerül hát a kérdés: miért nem határozhatja meg magát nemzetiségtől és bőrszíntől függetlenül, ha úgy hozta a sorsa, hogy nem igazán brit, és nem igazán indiai.

H

Nitin Sawhney harminchét éves. A kenti Rochesterben nőtt fel; klasszikus zongoraleckéket kapott, nyolcévesen vásárolta első Miles Davis-lemezét, utóbb a flamenco felé fordult. Liverpoolban jogot hallgatott, majd Londonba költözött, ahol a The Secret Asians, majd a Goodness Gracious Me című BBC-s rádiójátékok szereplőjeként tűnt fel. Megfordult közben James Taylor acid dzsessz kvartettjében, Jazztones néven saját zenekart szervezett, s végül, már a kilencvenes évek kezdetén, Talvin Singhgel megalapította a Tihai Triót.

Sawhney első albuma, a Spirit Dance a World Circuit kiadó terjesztésében jött ki, ebből a kapcsolatból adódott, hogy tablán, illetve gitáron közreműködött (az "istállóbéli") Ali Farka Toure és Oumou Sangaré egy-egy lemezén. 1994-ben elsőként szerződött az Outcaste kiadóhoz, melynek a legnagyobb sztárja azóta is. ´94-ben Migration, két év múlva Displacing The Priest címmel láttak napvilágot albumai a ´99-es Beyond Skin előtt. Mellettük színházi szerepeire, filmes, reklám- és színházi zenéire, Khalednek, Sinéad O´Connornak és Paul McCartneynak készített remixeire kellett időt szakítania. A következő dobása 2001 tavaszán várható, Sawhney előrejelzése szerint erősen brazil ritmusokkal.

H

De addig is Simon Broughton szakíró nem véletlenül tekintette a Beyond Skint a World Music 100 lényeges CD-je egyikének. Nemcsak Sawhney, de India nemzeti identitásának "válsága" is tükröződik az anyagon. Hiszen miközben Vajpayee miniszterelnök büszkén számol be India 1998-as nukleáris bomba-kísérleteiről, Sawhney elkomorul: Indiát az erőszakmentesség jellemezte évezredeken át; az imperializmus eredményeként tekintették magukat az indiaiak értéktelenebbnek a fehéreknél, ezt kellett ellensúlyozniuk az efféle kísérletekkel.

Sawhney üzenetében ugyanakkor nincs semmi tolakodó; korántsem kell a megfejtéssel vesződni, hogy élvezhető legyen a stílusa. A klasszikus indiai zenének, a flamencónak, a könnyű dzsessznek, a soulnak, a rapnek, a pakisztáni qawwalinak és a drum and bassnek különleges ötvözete hallható, olyan énekesek, mint Sanchita Farruque, Spek, a Rizwan Muazam Quawwali Group és olyan hangszeresek, mint a tablás Aref Durvesh, a basszer Shri és a hegedűs Chandru Shekar részvételével. Ami létrejön, az elemeiben csupa-csupa régi ismerős, így együtt mégis a maga ura - túl a keletin és a nyugatin, az akusztikuson és a gépin, az alanyin és az egyetemesen, túl a nemzetiségen és a bőrszínen: elmélyült tánczene.

Marton László Távolodó

Outcaste/HMK

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.