Könyv: Azt hozzák be, akinek dolga van (Titkosírás - Modern amerikai drámák)

  • - zg -
  • 2001. február 1.

Zene

Az Európa 1966-ban adta ki a kétkötetes Nem félünk a farkastól című válogatást, alcíme szerint: Modern amerikai drámák; és mintha csak
Az Európa 1966-ban adta ki a kétkötetes Nem félünk a farkastól című válogatást, alcíme szerint: Modern amerikai drámák; és mintha csak az évszázad maradék egyharmadának végét akarta volna kivárni, most megjelentette a Titkosírás című újabb antológiát. Mivel már jó ideje az van nyomatva, hogy a modernitásnak vége, a modern jelző itt is maira modernizálódott.Eugene O´Neill, Tennessee Williams, Edward Albee, Arthur Miller - négy író neve a hatvanhatos kiadványból. Drámáik az eltelt évtizedek alatt nemhogy nem tűntek el a színpadokról sem a tengerentúlon, sem nálunk, hanem inkább úgy néz ki, most már megmaradnak, a belátható jövőben használni fogják őket színészek és rendezők, hivatásos és magánszorgalmú olvasók. Kérdés persze, egy drámaantológia kinek készül, és egyáltalán:

mire való?

Hatvanhatban az akkori szokásoknak megfelelően beleírták még a könyvbe, hogy 20 500 példányban készült, ez többnek látszik, a magyar színészek-rendezők-dramaturgok kevesebben vannak, eszerint tehát éltek és élnek itt drámaolvasók, olyan emberek, akik írásjelek alapján nemcsak történetet képesek vizionálni, hanem helyzeteket, előadást is, és ebben ráadásul örömüket lelik. A drámaolvasók egy nagyon kicsi kisebbség, pedig nyilván ez a mostani kötet sem kizárólag a színházi szakmának szól. És persze megmutat valamit Amerikából is egy ilyen válogatás, abból az országból, mely nem olyan régen még a realitás határán lebegő birodalom volt, tiltott föld. Kínálkozik a lehetőség, hogy ezúttal ennek a hét drámának alapján beszéljünk az USA-ról, és akkor megint megállapíthatjuk, hogy az ország aránytalanul nagy részben New Yorkból áll: két darab helyszíne Manhattan, új fejlemény, hogy ebből az egyiké a Harlem, és szereplői ennek megfelelően egytől egyig feketék. Fontos helyszín még a nyugati part, nem meglepő módon Los Angeles, a filmstúdiók környéke; további két darab helyszíne viszont nincs meghatározva, amerikai kisvárosok - mintha ami nem New York vagy Kalifornia, vagy külföld, az úgy, ahogy van, "A kisváros" volna. A külföld két drámának szolgál helyszínül, egyiké a De Sade-korabeli Párizs, a másiké nem más, mint

Budapest

Szép, hogy ennek a szerzője, Maria Irene Fornes kubai származású, és évekig élt Franciaországban: tényleg nemzetközivé lett mára a világ, olyannyira, hogy a mű eredeti változatában a szöveg nem kis része hungarian nyelven szólal meg. Nem lenne érdektelen megnézni az eredeti amerikai produkciót vagy bármely másikat valahol (a szerző darabjait világszerte játsszák), sajnos ha a magyar nyelv magyarral váltakozik, ahogy nekünk megadatik, az nem annyira izgalmas. Budapest vonzó és végzetes tájnak mutatkozik, életellenes helynek, és mint ilyen, hasonlít az igazira, annak ellenére, hogy Fornes nem realista, hanem már vagy negyven éve egyfolytában avantgárd.

Amerikában sok az író, már legalábbis e minta szerint: három dráma hőse űzi ezt a mesterséget, bár írni, az önmagában kissé unalmas lehet, mert a háromból az egyiknek, hogy megéljen a színpadon, még bunyósnak is kell lennie, a másik homoszexuális és egy usque négy halál írható a rovására, a harmadik pedig nem más, mint maga De Sade márki, igaz, ez már a múlt, és a mindenkor dekoratív helyszíneket kínáló Franciaország. Olyan elődök után, mint Peter Weiss és Misima Jukio, Doug Wright gátlástalanul formálta tovább a Sade-mítoszt; érdekes, hogy

végül mindig a márki

lesz nemcsak a legérdekesebb, hanem a legemberibb figura is a színpadon. Sade megszállottsága ezúttal inkább írói, mint gyakorló szadistai, és a darabot kevésbé terheli a pátosz, mint akár Weissét, akár Misimáét, stílusa könnyed. A szerző pedig óvakodik tőle, hogy színészeit nehéz szerepekkel, fölösleges színpadi jelenlétekkel gyötörje: csak azt hozza be, akinek tényleg dolga van, akinek jó mondatokat tud adni, itt nincsenek álldigálva unatkozó vagy egyszerre mozduló statkók, keservesen igyekvő mellékszereplők. Ez egyébként a kötetben szereplő minden íróra vonatkozik. Nagyon megtanulták tisztelni a színészben az embert. Vagy a gázsit. De az is lehet, hogy saját tevékenységükben a mesterséget. A mai amerikai drámaíró nemcsak a szereplőket adagolja okos megfontolással, hanem a helyszíneket is. Idézet kedvenc helyszínleírásomból: "A díszlet egy dél-manhattani raktárépület lakássá átalakított csarnoka. (É) Olyan típusú hely ez, amiért az ember ölni is képes volna, vagy belepusztulna, ha itt kéne élnie." Ez jó; mondhatnám: az egész darabból ez a legjobb. Mert arról szó sincs, hogy a kötet hét darab remekművet tálalna föl a magyar olvasónak: annyit lehet róluk mondani, hogy érdekes drámák, játszhatók, úgy, ahogy vannak, a terjedelmük is tökéletesen megfelelő, se túl hosszú, se túl rövid, és mindegyik szerethető valamiért. Upor László, a kötet szerkesztője, aki maga készítette a válogatást, írta az informatív jegyzeteket és utószót, minden lelkesedése ellenére sem akar meggyőzni arról, hogy ezernyi zseniális műből fájó szívvel volt kénytelen szelektálni - vagyis a kiadói nagyotmondások korában rokonszenves mértéktartást tanúsít. Upor fordítóként szintén benne van a kötetben, és neki köszönhető a többi fordító szerencsés kiválasztása is - többüknek ez az első, kötetben megjelenő drámafordítása.

Ha előadnák, jó lenne megnézni még David Mamet drámáját, a Titkosírást, a dialógusok messze ebben a legjobbak, és Diana Sonét, melyben a gyermeki mindenhatóság egy édes- anyát az Apogonidák családjába tartozó nagy tengeri hallá változtat.

- zg -

Titkosírás; szerkesztette: Upor László; Európa Könyvkiadó, 2000, 547 oldal, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.