A mi kutyánk kölyke (A Sakál árnyéka)

  • - turcsányi -
  • 1998. augusztus 13.

Zene

Tán a közepén tartott a film, mikor csípőből leállítottam a kazettát, és a borító aprólékos tanulmányozásához láttam, lázasan. Kerestem valamit. És nem találtam. Átrohantam pár háztömbnyire lakó nagyanyámhoz, s mielőtt a kisbaltát marokra bírta volna kapni, neki szegeztem a kérdést (meg biztos, ami biztos alapon a hokedlit), mondaná már meg, hol találom elhalt nagyapám gőzvontatású nagyítóját.

Tán a közepén tartott a film, mikor csípőből leállítottam a kazettát, és a borító aprólékos tanulmányozásához láttam, lázasan. Kerestem valamit. És nem találtam. Átrohantam pár háztömbnyire lakó nagyanyámhoz, s mielőtt a kisbaltát marokra bírta volna kapni, neki szegeztem a kérdést (meg biztos, ami biztos alapon a hokedlit), mondaná már meg, hol találom elhalt nagyapám gőzvontatású nagyítóját.

Mindegy, nem részletezem tovább (a hokedli megerősítéséül megzsaroltam, hogy befújom az óvónőknek, miszerint szénporral és aszalt lignittel dúsítja az aprónépnek szállított szpídet), nem találtam a borítón, amit kerestem. Hogy tudniillik "love story". Néztem tovább bután, bár mégis kétségek között, az nem lehet, hogy mindez merő fikció lenne. Ugyanis a címben jelölt Sakál nem az eddig megszokott (Sakál napja, Sakál apja, Sakál s a többi) fenomén, hanem hazánk legújabb kori történelmének kétségtelen szeme fénye: Carlos maga. A Ramirez Iljics.

Gondoltam, ha true story lenne, előbb-utóbb színre lépne Kádár János, például. Magamban le is osztottam előre a szerepeket, a jelentős grenadírmars-pusztítót Garry Oldman játszta volna, jól szabott VOR zakóban, amint leányfalusi villájában baráti eszmecserén fogadja a polgári áldozatok fogalmának e feltétlen hívét, és az oldottság biztosítása végett közvetlen munkatársaival leviteti az ebédlőasztalt egész a teraszra, hogy százéves fenyők alatt költhessék el a fontos fő- és epizódszerepért járó gázsijukat.

Woody Allen Czinege mestert, Dolly Buster mondjuk Csémi Károlyt adta volna. De semmi.

Vizsgált művünk nemhogy merő fikció, de még kihagyásos dramaturgia szerint is építkezik. Carlos, a Sakál az úgyszólván leitmotívként újra és újra felbukkanó ágyjelenetekbéli tisztes helytállások között (melyektől a cím lehetne A Sakál ágyéka is) egyszer csak, hipp-hopp Bécsben véteti magát észre, hol 1975-ben a teljes OPEC-vezérkar túszul ejtésével kasszíroz laza 20 millió dollárt, aztán uzsgyé máris 1986-ban vagyunk a messzi Jeruzsálemben. Több kihagyás nincs is: a nem túl true történet egészen a kézre kerítéséig tart, igaz ugyan, hogy erről csupán a végefőcím előtti kurta felirat tudat, de akkor is. Ez disznóság. Ki lettünk hagyva, pedig az endékások is benne vannak.

E címeres méltánytalanságra több lehetséges magyarázat is felhozható, de mentség aligha. Legkézenfekvőbbnek az tűnik, hogy Carlos sakál magyari működéséről még a közismerten alapos hollywoodi filmesek sem tudnak semmi biztosat, hogy most nagyvonalúan hallgassunk a hazai hivatalos szervek, ne adj´ isten a honi közvélemény ez irányú mélységes alulinformáltságáról. Maradva ennél a feltételezésnél, magyarán a jóindulat, ám csekély felkészültség vélelménél, elemi kötelességünk innen a Paramount Picture dolgozóinak segítségére sietni és végre feltárni kendőzetlenül Carlos gyilkos pannóniai rekreációs gyakorlatainak színigaz történetét.

Szegény hülye amerikaiak! Pedig csak az idősebbik nővéremet kellett volna felkeresniük Nagyfán. Az tudna ám mesélni, még másról is, csomó focista meg táncdalénekes is megvolt neki fénykorában. Olyan jól keresett, hogy még nekem is az Egyesült Izzóból hozatott (mondom: a fénykora) világító, ballábas azbesztmamuszt (az best volt, kell-e mondanom, az is rá volt írva, hogy Adidas. Vagy SC Fartő, minden feliratra én sem emlékezhetek.)

Szóval elég az hozzá, hogy Carlost, amikor egyszer itt járt, OTI alapon beutalták Klári nővéremhez. A sokkoló élmény hatására a hírhedt nemzetközi mészáros állítólag egyből jó útra tért (konkrétan a hármasra, mert Klárim ekkor még Turán lakott).

Effektíve az egész karhatalmi ezrednek kellett lefognia, mert elhatározta, hogy elhelyezkedik a helyi Köjálnál, mint normás. (Ez ugye nem normális dolog.) Carlos viszont nem az a fiú, aki hagyja magát csak úgy. Többször is sikerült kijátszania a proletárdiktatúra éberségét. Ilyenkor meglocsolta a virágokat, levitte a szemetet (általában: hídba), elmosogatott, megjavította a hallássérült szomszéd kisfiú vibrátorát, a Heves megyei nyugdíjasok úgyszólván rettegték minden léptét, mert folyton átvezette őket az összes utca túloldalára, szerelmes filmkritikák írásába fogott, zavarba jött, elpirult, ha meglátott egy szép lányt (egyet, pont a legszebbet, és bizton állíthatom, hogy a nővérem, aki miatt egyszer két hétre lezáratták a fertőrákosi kőfejtőt, ez esetben szóba se jöhetett), és más hasonló gyanús dolgokat művelt, egyszer még városligeti zenés kultúrsétát is szervezett. Ettől aztán besokallt a népi demokrácia. Reménytelen eset, mondták, és kerestek egy alteregót helyette. Rövid idegeskedés után meg is találták a nagymarosi idősek otthonának főápolónője személyében a tökéletes helyettest. Anni nővér járt aztán gyilkolni meg robbantgatni, polgári gyereket és gyámoltalan nyugdíjast hidegre tenni. A hülye franciák aztán őt fogták el, mint virtigli Carlos sakált, de csak azért, mert régi haragosa, visszautasított széptevője, a visegrádi első titkár följelentette a 2iéme Bürónál.

Először csodálkoztak is a franciák, hogy az ördögbe lehet ez a Carlos ennyire ronda és rőt szakállú, de gyorsan beletörődtek, tudván, hogy úgyis csak egy felirat lesznek a végefőcím előtt.

Nos, ha hiszik, ha nem, azontúl, hogy az itt leírt valós történet minden tényállítását nővérem láttán bármikor megerősíti két egymástól teljesen független forrás, ráadásul vizsgált, csak videón terjesztett filmünk is pontosan erről szól, csak az amerikaiaknak tulajdonítva az összes érdemet. Van benne alteregó, személycsere, számos akció és sok ágyjelenet. Tisztára, mint a valóságban és a fenti sorokban. Ráadásul a három főszereplő között ott van Donald Sutherland, aki egy ilyen B szériás kamuflázst is képes szimpla zsenialitásával eladni, meg ott van Ben Kingsley is, aki ugyancsak nagy arc. Nincs viszont ott Marlon Brando, Marcello Mastroianni, Al Pacino és Latabár Kálmán sem, hisz´ ők az MSZP politikai bizottságának illetékes elvtársait játszották volna.

Érdekes film, szavamra, kár lenne kihagyni, a video olcsóbb is, mint a mozi? Vége. Ennyi.

- turcsányi -

Az InterCom videója

Ja. Bocs.

Carlosról megfeledkeztem. Tudják, az igaziról. Mentségemre mondva, mindenki más is. Ott maradt Turán. Már nyugdíjas, végül mégis sikerült bejutnia a Köjálhoz. Néha meglátogatja Klárit Nagyfán, de sokszor elfelejt telefonálni. Õ sem a régi. Annak a szép lánynak, akitől egyszer annyira zavarba jött, névtelenül előfizetett a Magyar Narancsra, és még mindig reménykedik. Fogai kihullottak, kezes sakál vált belőle. Sokszor sak áll, és néz tudományos pofával. Egy a RAF-ról szóló vetélkedőn nyert egy mozibérletet meg egy szabadkártyát a szabadkai videokölcsönzőbe, amit látogat is szorgalmasan, hiszen egyik régi fegyvertársa, valamilyen Gyula (tán Danny DeVito játszhatta volna vagy Koltay Róbert) elintézte neki, hogy tekintettel hajlott korára ingyen utazhasson vonattal és hajón.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.