A butikosok és a lemezboltosok, a bigyóárusok és a gyorsbüfések, a hintáslegények és a kürtöskalács-dealerek is belátták, a Szigeten lakozik a fogyasztói társadalom, még ha az érintettek bőszen tiltakoznának is a hely szellemétől oly idegen, elcsépelt szókapcsolat ellen. Soha ennyi lehetőség nem volt, hogy hülyeségekre költse zsebpénzét a sok potenciális balek. Míg az elmúlt években legfeljebb az "én egy világegyetemista vagyok" feliratú poló vagy egy békejeles nyaklánc volt a vásárfia, idén már bármit meg lehetett vásárolni, amit máskülönben csak odabent, a városban: bőrdzsekit, estélyi ruhát, menedzserkalkulátort. A legnagyobb üzlet azonban mégis 1998 legnagyobb baromsága, a "lézerzseblámpa", amivel belevilágíthatunk a fellépő sztárok szemébe, és ellenőrizhetjük, tudnak-e annyira profik lenni, hogy semmibe veszik a provokációt.
A Sziget búcsújellege sohasem volt ennyire feltűnő, amit tovább erősít egy komplett vidámpark-placc dodzsemmel, körhintával, mellette pedig az Eötvös-cirkusszal, ahol mindennap délután kettőtől felharsan a világszámmá vált mondat, "van mááásik!" A híres bohóc talán nem is gondolja, mennyire aktuális.
Mindez nemcsak a programokra, hanem a közétkeztetésre is érthető, ahány sátor, annyi büfé, a szottyadt kelkáposzta-főzeléktől a fűszeres húsokig, a török csemegéktől a Balatont idéző palacsintákig minden kapható, sőt még azok a fejek is felbukkannak, akik már legalább száz éve nyomatják a mag- és cukorkaipart a Városligetben, focimeccseken és szakszervezeti majálisokon.
Egyedül a borral vannak bajok. Az Árpád hídi HÉV-állomás büfése rugalmas, hajlandó felbontani egy üveg tokaji furmintot, és nem is sejti, hogy a Szigetre igyekvők számára ő biztosítja az utolsó lehetőséget, hogy iható terméket fogyasszanak. Kint a terepen ugyanis már nem található a számos pultos közül egy sem, aki a "milyen bor van?" kérdésre ne azt válaszolná "vörös vagy fehér". Ez már önmagában gyanús kell legyen mindenki számára, aki laza rizlingfröccsökkel hűsítené magát, vagy valami súlyos oportó segítségét hívná szellemek ellen. Amikor pedig előkerül a műanyag kanna, rajta a halálfejet és lábszárcsontokat helyettesítő "Észak-magyarországi vörös, 5 liter" címkével, 30 forint/deci plusz műanyag pohár árfolyamon, egyértelmű a sör és/vagy égetett szesz hagyományoknak megfelelő diadala. Egyszerűen felfoghatatlan, miért nem jutott még senkinek se eszébe, hogy valami helyre kis borozót felépítsen a Szigeten, bár egyes újabb hírek szerint a Pesti Est kocsmában, hosszú nyafogásra adtak valódi anyagot is.
A sör a finnyásabbak szerint langyos és vizes, a többségnek meg mindegy, a műanyag poharakat be lehet váltani, harminc darab ér egy pólót, az önkéntes szemétgyűjtők nyüzsögnek is rendesen. A tömény viszont tényleg tömény, és a választék is bőséges. Az árakat másodosztályú presszók itallapjai alapján szerkesztették, úgyhogy már a minimális lerészegedéshez is meg kell duplázni a belépőjegy árát.
Beállni persze tiszta fejjel is lehet. A Szigeten soha semmilyen produkció nem tudta felülmúlni azt a lehetőséget, hogy a hallucinációk és a realizmus között elmosódik a határ. Bármelyik pillanatban előugorhat a bokorból egy afrikai ütősegyüttes, a Pók utcai lakótelep valamelyik házának közös képviselője vagy egy sliccét igazgató szemüveges rajzfilmfigura Cannibal Corpse-pólóban, de hogy még valószerűtlenebb legyen az egész, az egyik sátorban maga Soltész Rezső énekel őrjöngő, csápoló tömeg előtt. Valószínűleg nincs az a segédanyag, amivel egy ilyen látványt rekonstruálni lehetne. Dübörög a Szóljon hangosan az ének, a közönség eksztázisban. Rezső rutinos versenyző, látott már ezt-azt, és nem fagyott le a fejéről jellegzetes félmosolya, ám azt talán legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy egyszer még ugyanazok fognak villázni neki, akik fél órával korábban a Chumbawambára meg a VHK-ra tették ugyanezt.
Legát Tibor
mondta a negyedik napon Dini, aki egyébként vágóképkirályként szokta volt észrevetetni magát, aztán az asztalhoz intette újdonsült zalaegerszegi barátját. A zalaegerszegi barát feltűnően fogatlan volt, és még a nomádinges, kannásborfüggő hordákhoz képest is igen bárdolatlan. Minden hangsúlyos szótagnál feltartotta bal mutatóujját, amelynek körme alól emberes földkoloncok hulltak az asztalra, és arról kezdett beszélni, hogy milyenek is a nők.
Itt nagyjából és egészében végem lett, kézen fogtam Iimet, és elrángattam a flekkenes sátorhoz, ahol flekkent sütöttek, arcpirító áron. Egy darabig figyeltem az eladó ügyködését, és akármit rendeltek a kedves vendégek, akárhány kenyérrel, akármennyi uborkával, az mindig ötszázra jött ki. A pulyka alapú rablóhús egyébként kifogástalan volt.
Ezek a kora délutáni órák a legnehezebbek, a szervezet egyszerűen képtelen több alkoholt befogadni, viszont a nap süt, ilyenkor van esély, hogy eljutunk olyan helyszínekre, ahová egyébként magára valamit is adó tudósító sohasem: az egyre kevésbé vicces házasságkötő sátor, ahová percenként betántorog néhány P. Mobó-fan, és kimondja a boldogító igent, vagy a véradó sátor, ami - hát legalábbis inkább szimbolikus eredményeket produkál a több ezer adakozóval, mint gyakorlatit, mert nem hiszem, hogy bármelyik kórház vérnyilvántartója felsikoltana örömében, amikor megérkezik a Szigetről a vér.
Egészen korongszerűen részeg polgár közeledik hozzánk, szinte súrolja hátával a földet, és boldogan kérdezi, hogy ugyan már, hol van az a Gondolkodó sátor, mert hogy ő szeretne. Kissé hátrébb irokézfrizurás punkok ébredeznek. Az irokézfrizurás punk, amikor felébred, még nem irokézfrizurás punk, inkább úgy fest, mint a drága emlékű Kibédi Ervin egy zúzós éjszaka után, aztán az irokézfrizurás punk elvonul egy nyugodt helyre, és mézzel-sörrel-sárral irokézfrizurát tapaszt magának. Én nem szívesen lennék irokézfrizurás punk, mert nagyon macerás, inkább buta rockzenész lennék, mert akkor csak mosakodni nem szabad.
Öreg vagyok és rigolyás, nehéz nekem megfelelő Szigetet szervezni, mert már az is megvisel, hogy nincs a széken párna, de ettől persze a rendezvény jó, hasznos és biztos kézzel kordában tartott, én például eddig még észre sem vettem a biztonságiakat, pedig esküszöm, voltam már olyan részeg, hogy bármelyik kis-balatoni nádasból jogosan vezettek volna ki a vaddisznók.
A rémhírek ismét a megfelelő színvonalon: Figyuzz, éjszaka összegyűjtik a részegeket, és elviszik őket a martonvásárhelyi Beethoven-hangversenysorozatra, meg hogy állítólag kijött tegnap az ártérről egy háromméteres, szőrös lény, és mindenkivel nyugdíjbiztosítás kötött, akit sikerült elkapnia, egyébként meg nyugalom, laza ejtőzés a kocsmáknál vagy iparikrumpli és rántott tök a kannáskonyhán, hézagos fogú csajok, hónuk alatt egy-egy Tina Turnerrel, és kompatíbilis pasik, meg a többiek, akik normálisak, de annyira, hogy írni sem lehet róluk semmit.
Para-Kovács Imre és Imréné
Azért elgondolkodtató, hogy a Szigeten egy ötvenes éveiben járó nőnek kellett megmutatnia, mi fán terem a rock ´n´ roll. Patti Smith provokatívabb volt, több erőt sugárzott, mint az összes fellépő együttvéve, az a kis törés-zúzás a végén már csak afféle ráadás volt részéről. Hangszereket különben sem nagyon törnek össze manapság a zenészek, azt mondják, nem túl eredeti dolog az ilyesmi, szerintem csak azért nem, mert sajnálják a drága felszerelést. Furcsa is lenne egy-egy erősítő vagy mikrofonállvány elpusztítása egy langyos, lötyögős, semmitmondó koncert végén.
Nagy visszatérők
Márpedig az idei Sziget nem a pusztító lázadás jegyében telt, ahogy a korábbiak sem. Azt azonban kevesen gondolták volna, hogy a Hajógyári-szigetre egyszer majd eljő és nagy sikert arat a Boney M., Csuka Mónika, Soltész Rezső vagy Aradszky László. Tömegek énekelték a már tizenöt-huszonöt évvel ezelőtt is kínosnak számító slágereiket, tarajos punkok üvöltötték ugrálva a refréneket, tizenévesek százai ízlelték meg a már-már végleg elfeledettnek hitt táncdalfesztivál-hangulatot. Jobb híján most a nosztalgikus infantilizmus felel meg legjobban a közízlésnek.
Elektronikus zsákutca
Soltész Rezső zajos ünneplése után többeket kifaggattunk arról, hogy mi lehet a siker hátterében. A legtöbben azt a választ adták, hogy az ilyen koncerteken legalább lehet röhögni és ugrálni, az elektronikus zenéken pedig legfeljebb csak unatkozni vagy beparázni lehet. Tény, hogy amilyen nehezen nyert polgárjogot a Szigeten a techno, olyan hamar érdektelenné is vált, legfeljebb egy-két órára izzott fel a hangulat a Tilos-sátorban, például, amikor Titusz, Palotai vagy Naga játszott. Igaz a hangszigetelt sátor elé csak monoton dobok és basszusok hangjai szűrődtek ki, mintha ugyanaz a remix szólt volna egész éjjel. Valószínűleg ez volt az oka annak is, hogy csak ritkán ugrott fel valaki a padról, hogy beszaladjon a sátorba. Annak ellenben szemtanúja voltam, amikor egy asztaltársaság hirtelen felállt, majd "kibírhatatlanul nyomasztó ez a zene" felkiáltással elhúzott a helyszínről. Fellegi Ádám azonban egy kicsit eltúlozta a dolgot, amikor a Magyar Hírlap sátorában arról tartott előadást, hogy nemcsak a komolyzene, hanem a könnyű is haldoklik, élen a monoton és üres technóval. Valószínűleg ő is provokatív akart lenni, csak nem látta a Patti Smitht.
- kr -
Idén szerződésben "kérték meg" a szigeten fellépő zenekarokat, hogy tartózkodjanak mindenféle politikai és ideológiai megnyilvánulástól. A művészek elvileg tehát demokrata börtönszigetnek is nyilváníthatták volna a szórakoztató erődöt. A Chumbawamba azért kapásból elénekelt egy rendőrellenes himnuszt, és lezsebtolvajozta a Krisna-tábort, ahelyett hogy minden szövegrésznél külön felhívta volna a figyelmet, hogy: Fú, most majdnem kimondtam. Előadások után bezzeg bárki szabadon ráléphetett az ideológiai sátraktól hangos ösvényre vagy a mosdósorra, ahol őrjöngött a demokrácia, a rohadt nagy
testi-lelki tisztaság
A Sziget egy hatalmas patchwork, paca benne minden fiú és lány. Már majdnem olyan, mint New York vagy Manhattan, van benne gyülekezet, felekezet, emlékezet, szabad gondolkodók és szimpatikus bokrok tele emberhúggyal. A Sziget Híradó forradalmi egyedül, persze az is csak inkább azt mond, amit akar. Lehetett benne látni csőkulccsal farkát verő fiút, iszonyú részeg lányt, aki arról nyilatkozik, hogy kell leszopni úgy a beengedőt, hogy beengedjen - tehát tegye a dolgát -, a női mell felépítéséről, szövettanáról is volt kisebb tanulmányfilm, aztán popók, ami belegyalázható, és amit másnap mindenki megbán, de nem számít. Nem értem tehát, mire fel ez a hülye politizálós duma. Így is nagyon mérsékelt év ez, csak öngyilkosságokról és szexuális magányról lehetett hallani a régi ismerősöktől, a techno és
a New Age zsákutcába
került végleg, nem alakított senki skinheadellenes pártot. Talán egyedül a telihold katalizált valami lázasabb bulit, de akkor sem tetováltatott senki felelőtlenül, és nem simogatott rezervált punkokat. Jövőre már lehet belőlünk akár szanatóriumsziget is, és jegyek helyett kaphatunk majd szakszervezeti beutalót. Mire fel ez a politikai óvatosság? Egy ismerősöm mocsárral a tüdejében, delirálva beült a Krisna-faluba, ami jövőre talán már egyenesen Krisna-sziget lesz, és jól
elragadta a mantra
A felesége még hezitál a gyerekkel. Tulajdonképpen ő is csak örülhet, hogy nem két sátorral előbb fáradt el a lába, mert akkor most a The Family-tábort erősíthetné. A nagy karizmatikus családét, amely azt hirdeti: ha már mindent megkaptál az élettől, amit pénzért megvehettél, akkor állj be a Hansons zenekarba, és oszd meg mindened velük. Még jó, hogy ennyi jövedelem egyetlen szigetlakót sem fenyeget.
Idén még több felekezet, szervezet, alapítvány és önjelölt vállalkozott lelki csomagmegőrzésre és detoxikációra. A somogyvámosi kulturális krisnások nemcsak ingyenkaját adtak felmosóvödörből, de kirándulásokat, tehenészetet, biokertészetet, művészeti stúdiót és örök életet ígértek az odalátogatóknak. Védikus asztrológia felirat alatt görnyedt egy szerzetes laptoppal és maroktelefonnal, talán egy megbékélt in-kalos tavalyról.
A hetednapi adventisták
sem voltak restek, odarittyentettek egy vázlatos labirintuskiállítást az örökkévalóságról, aztán tárt karokkal és teasütivel várták a kezelendő stresszeseket. Kissé szerényebb volt a Mindenkinek Világító Nap nevű humanista mozgalmi sátor, de jól tudjuk, mi van emögött. A javasgyógyászok, átok- és rontáslevevők, a masszőrök nem követeltek teljes odaadást, csak egy kis figyelmet. Ki tudja, hátha mégis woodoozza az embert valaki. A csütörtök reggeli támadottságra, esetleg konkrét támadásra utaló csillagjelekből kifolyólag és az érzelmi kilengéseket elkerülendő olajos masszázst, bőséges petrezselymet és bodzaszörpöt javasoltak. Véletlenül helyben meg is lehetett vásárolni mindent.
A reikis sátorban
jó volt, lehetett horkolni, amíg az igyekvő mesterek helyreállították a szervezet homeosztázisát. Csak nehogy évek múlva derüljön ki, mire ébredtünk. Tájékoztatva lettünk arról is, hogy egy év alatt, mire a hold belép a kosba, kaphatunk főiskolai diplomát. Bármelyik miniszternek a figyelmébe ajánlanám. Sose késő mondjuk az Od Ezoterikus és Parapszichológiai Egyetemen kitanulni a fantomsebészetet. Biztosítanak ingyen jegyzeteket negyedévenként harmincezerért. Az alig serkenő pajeszú, népszerű haszidok először voltak a Szigeten, igen komoly kis hívők, mégis beszorultak téríteni egy katonai sátorba. Ügyesen magyaráztak a misztikumra vágyó, tátott szájú tizenéveseknek. Megtudtuk, hogy van körülmetélés a halál után. Ehhez nincs hozzáfűznivaló. Mindenki szorítsa össze jól a térdét.
A kínos ösvénybe
szervesen illeszkedtek a semmiből felbukkant szervezetek, segélyvonalak. Új alkoholellenes alapítvány, komoly tesztekkel, ábrákkal, hogy lekösse az ideológiailag veszélyes Patti Smith-koncertre igyekvők figyelmét. Megelőzéshegyek, Spartacust ábrázoló kotonok osztása, mentálhigiénések avíttas programiroda csak a végső elkeseredés, minden angolszász röhög rajta.
- psisso -
