Zene

A magyar kultúrtörténet szellemi-spirituális műhelyeinek sorában - Vasárnapi Kör (a fiatal Lukács György és barátai); Sziget (Kerényi Károly, Szerb Antal és mások) és társaik - fontos helyet foglal el az 1945 és 1949 között működött Európai Iskola. A tagságot elsősorban képzőművészek és művészettörténészek alkották, de irodalmárok és orvosok is voltak körükben. Az utóbbiak közé tartozott Gegesi Kiss Pál (1900-1993) gyerekgyógyász is, akit több okból is számon tart a művészettörténet. Havasréti József

Az 1956-os emigráns Mészáros István, a brightoni University of Sussex emeritus professzora valószínűleg a leginkább ismert Lukács-tanítvány Nyugaton és a legkevésbé ismert Lukács-tanítvány Magyarországon. A kettőnek ugyanaz a magyarázata: Mészáros ortodox lukácsiánus, vagyis ortodox marxista. A tőkén túl alighanem a főműve. Már pusztán méretei lenyűgözők: a 994 oldalas angol eredetiből (Beyond Capital. Towards a Theory of Transition, Merlin, London, 1995) most magyarul megjelent kötet a mű I. része csupán. A továbbiak: "II. A szocialista kritika történelmi küldetése" és "III. A tőkerendszer strukturális válsága", végül "IV. Kísérletek kapcsolódó témákról". Lendvai L. Ferenc

Dél-Koreában járunk, a 2014-es téli olimpiára kandidáló városban. Északon épp Kim születésnapját ünneplik, nyilván nagyobb érdeklődés mellett, de erre sem lehet panasz.

A turnézó filharmonikusok heveny poggyászmizériája, másfél órás csúszás, s ezt ellensúlyozandó némi kamarazene és potyapezsgőzés előzte meg a philadelphiaiak meghirdetett koncertjét, mely ilyesformán mindvégig fokozottan empatikus és emelkedett hangulatban zajlott. No, nem mintha a nagy tekintélyű zenekar produkciója fikarcnyit is rászorult volna a leereszkedő együttérzésre vagy épp a szeszes kedélyjavításra, hisz a legendás telt hangzást már a programot indító Egmont-nyitányban megcsodálhattuk, aminthogy az együttmuzsikálás példás fegyelme is rögvest szembetűnővé vált.

Lángoktól ölelt kis országunkban, nyugodtan kimondhatjuk, a sörnek nincs becsülete. Hol vannak már Krúdy keserédes futamai a habról és a krigliről? A sör nálunk elproletárosodott.

Fodor Géza 1986-ban az állandó mozgást jelölte meg Békés András rendezésének domináns elemeként, s a Kovalik Balázs közreműködésével felújított produkció ma is dinamikusnak tetszik. Ám talán az eltelt évtizedek apasztották a maga idejében okkal üdítőnek ítélt, a konzervatív operaszcenikát Székely László díszleteivel meghaladó előadás újszerűségét, vagy meglehet, a kidolgozottság körül hibázott valami, mert hát az első szereposztás bemutatóján nem annyira a mozgás, mint inkább a konfúzió tűnt uralkodó elemnek, melyre Berta, Rosina nevelőnője maga is panaszkodik (Oh, che casa in confusione!).

A rockklubok fejlesztését illetően sajátos elképzelések élnek honfitársaink fejében, gondoljunk csak a nemrégiben megújult Rádayra, ahol a falakra mutatós új festékréteget simítottak, a teret pedig klassz fotelekkel tagolták, csak éppen a koncertterem borzalmas akusztikájával nem törődött senki sem. Ennek fényében különösen örvendetes, hogy a Dürer-kert üzemeltetőit nem a külsőségek foglalkoztatják: a klubban múlt csütörtökön ugyanaz a diszkrét, de mindenképpen otthonos lepukkantság fogadott minket, mint amikor pár hónappal ezelőtt ott jártunk, a kisterem megszólalásában azonban szignifikáns fejlődést regisztrálhattunk: a louisville-i Young Widows hangzása kellőképpen vaskos, arányos és decibeldús volt.

Gorkij több mint százéves, sok színházi kísérletet megért darabja egy kőszínház pincéjében mint kortárs fizikai színházi revü lett előadva, egy orosz, krómozott gyorsbüfében (egyértelmű McDonald's parafrázis) Playboy-nyuszik, bohócok, konyhalányok meg utcai harcosok között. Horváth Csaba rendező-koreográfus úgy döntött, hogy felkavarja a kedélyeket Angyalföld peremén.

Aesopus nem ment messze az állatok antropomorfizálásával: nagy elődök híján úgy is épp elég nagy hatást érhetett el, ha állatszereplőit "csak" néhány alapvető emberi tulajdonsággal látta el. Épp ezért lehet iszonyúan közhelyes, ha egy La Fontaine-nél kevésbé tehetséges szerző próbál az aesopusi fabulákhoz hasonlókat írni.

John Frusciante öt évvel ezelőtti, méltán ambiciózusnak nevezhető vállalkozásának (egyetlen esztendő leforgása alatt hat darab hosszabb-rövidebb lemezt jelentetett meg) kétféle olvasata lehetséges. A jóindulatú megközelítés szerint ilyen mennyiségnél hatalmas teljesítmény, hogy a számoknak nagyjából a fele (sőt a Shadows Collide With People-on és a The Will To Death-en inkább több) nagyszerűen sikerült, hiszen nevezzünk meg még egy kortárs rockzenészt, aki legalább ezen a nívón utána tudna csinálni egy ilyen mutatványt. Kevésbé könyörületes pozícióból Frusciante önértékelésének súlyos problémáiról lehet beszélni, arról, hogy mennyire rosszat tesz a lemezeinek, hogy képtelen legalább két lépést hátrálni, és egy ilyen, némiképp semlegesebb szemszögből megvizsgálni, melyek azok a témák, amik ténylegesen megérdemlik a nyilvánosságot, és melyeket volna szükséges inkább erős szívvel letörölni a laptopról. Greff András

A japán születésű és otthon is jelentős respektnek örvendő Susumu Yokota nevét viszonylag korán megismerhette az elektronikus tánczenékért rajongó európai publikum: 1992-től jelentek meg maxijai Németországban, a következő évben pedig kijött az áttörést hozó (s már címében is emblematikus) The Frankfurt-Tokyo Connection. A sajátján kívül több álnéven (egyebek mellett Stevia, Prism) is dolgozó Yokota hamar elismerést vívott ki magának azzal, ahogy képes volt megragadni a zenei elektronika szinte minden aspektusát. Egyaránt készített alaposan, gondos mestermunkával összehegesztett technó, house, sőt elektro és breakbeat stílusú klubzenéket - ugyanakkor rendre finom ambient elektronikával kápráztatta el az efféle, otthon hallgatós zenék híveit: máig is keresett és nagyra becsült darab valamennyi, a legendás Leaf Recordsnál kiadott, szofisztikáltan koncepciózus albuma. Eme kettősség idővel elhalványult: - minek -

A borítókép mindig is kiemelt fontossággal bírt Morrissey számára, lemezei azonnal felismerhető, egységes esztétikát képviselnek látványban is, már a kezdetek óta. A Smiths idején ismert és kevésbé ismert személyiségek fekete-fehér fotóit választotta, szólóban azután némileg módosult a koncepció, szinte minden lemezről Morrissey arca néz vissza, és tekintve a sorlemezek, a válogatások és gyakran több változatban is kiadott kislemezek tetemes mennyiségét, ez lassacskán egy múzeumra való Morrissey-portrét jelent. Kovács Marcell

Rögtön az elején tisztázzuk a két játékkal kapcsolatban nyilván felmerülő közhelyes kételyeket: de bizony, egyértelműen jobb valódi színpadon állni, igazi hangszereken játszani, élőben gitározni vagy dobolni, és megtapasztalni, ahogy a rajongók ezrei szurkolnak nekünk. Csakhogy erre a potenciális játékosok 98 százalékának szemernyi esélye sincs. Ezért is találták ki a rocksztárszimulátorokat: elég egy konzol, egy Guitar Hero- vagy egy Rock Band-szett műanyag hangszerekkel, és máris átélhetjük az arénában koncertező zenekarok élményeit. Hó Márton

A soha vissza nem térő - ez a címe Pintér Béla és társulata legújabb produkciójának - arra vonatkozik, hogy a darabban szó van egy nagy lehetőségről, amit meg kell ragadni, mert nem tér vissza soha. Semmi lacafaca, semmi finesz - mehetünk tovább. Csáki Judit