koncert - YOUNG WIDOWS

A rockklubok fejlesztését illetően sajátos elképzelések élnek honfitársaink fejében, gondoljunk csak a nemrégiben megújult Rádayra, ahol a falakra mutatós új festékréteget simítottak, a teret pedig klassz fotelekkel tagolták, csak éppen a koncertterem borzalmas akusztikájával nem törődött senki sem. Ennek fényében különösen örvendetes, hogy a Dürer-kert üzemeltetőit nem a külsőségek foglalkoztatják: a klubban múlt csütörtökön ugyanaz a diszkrét, de mindenképpen otthonos lepukkantság fogadott minket, mint amikor pár hónappal ezelőtt ott jártunk, a kisterem megszólalásában azonban szignifikáns fejlődést regisztrálhattunk: a louisville-i Young Widows hangzása kellőképpen vaskos, arányos és decibeldús volt.

A rockklubok fejlesztését illetõen sajátos elképzelések élnek honfitársaink fejében, gondoljunk csak a nemrégiben megújult Rádayra, ahol a falakra mutatós új festékréteget simítottak, a teret pedig klassz fotelekkel tagolták, csak éppen a koncertterem borzalmas akusztikájával nem törõdött senki sem. Ennek fényében különösen örvendetes, hogy a Dürer-kert üzemeltetõit nem a külsõségek foglalkoztatják: a klubban múlt csütörtökön ugyanaz a diszkrét, de mindenképpen otthonos lepukkantság fogadott minket, mint amikor pár hónappal ezelõtt ott jártunk, a kisterem megszólalásában azonban szignifikáns fejlõdést regisztrálhattunk: a louisville-i Young Widows hangzása kellõképpen vaskos, arányos és decibeldús volt.

A Young Widows az amerikai noise-rock egyfajta összegzését kínálta. Fénykorában, kábé 1987-95 között egymástól meglehetõsen különbözõ zenekarokat soroltak ebbe a zsánerbe, de a Breather Resist zenészeibõl néhány éve megalakult társaság ezen az estén (akárcsak eddigi két nagylemezén) könnyû kézzel kötötte össze a távoli pontokat. Az erõszakosan pengetett torzítatlan basszusgitár és a lendületet meg-megszakító dobkiállások a Shellacot idézték, a Telecasterbõl kifacsart, vérszomjas zúzásba fordított bluesos gitártémák az Unsane-t, a feszes alapokra fektetett pár hangos, zaklatott díszítésekrõl a Jesus Lizard ugorhatott be.

A Young Widows zenéje ügyes szintézis, ennél több azonban nem derült ki róla. S ez nem csupán az originalitás hiánya miatt volt így. Ennek a triónak ugyanis, ellentétben mindazokkal, akik oly nyilvánvalóan inspirálták, alig is vannak valódi dalai; Evan Patterson gitáros-énekes kiabálása pedig nem különösebben kifejezõ. Tisztességesen szinte sosem kifejtett-felépített témáikat ugyanakkor bámulatra méltó energiával töltötték fel - a tökéletes összjáték, úgy tetszik, már az amerikai underground másod-harmad vonalában is alapkövetelmény.

Dürer-kert, február 12.

***