A japán születésű és otthon is jelentős respektnek örvendő Susumu Yokota nevét viszonylag korán megismerhette az elektronikus tánczenékért rajongó európai publikum: 1992-től jelentek meg maxijai Németországban, a következő évben pedig kijött az áttörést hozó (s már címében is emblematikus) The Frankfurt-Tokyo Connection. A sajátján kívül több álnéven (egyebek mellett Stevia, Prism) is dolgozó Yokota hamar elismerést vívott ki magának azzal, ahogy képes volt megragadni a zenei elektronika szinte minden aspektusát. Egyaránt készített alaposan, gondos mestermunkával összehegesztett technó, house, sőt elektro és breakbeat stílusú klubzenéket - ugyanakkor rendre finom ambient elektronikával kápráztatta el az efféle, otthon hallgatós zenék híveit: máig is keresett és nagyra becsült darab valamennyi, a legendás Leaf Recordsnál kiadott, szofisztikáltan koncepciózus albuma. Eme kettősség idővel elhalványult: a kétezres évek elejétől-közepétől kezdve Yokota érdeklődése egyértelműen a hangszobrászat felé fordult - munkáiban harmonikusan ötvöződik a japán és a nyugati klasszikus zenei hagyomány az ambient elektronika és a legkifinomultabb, mindig érzelemmel teli house (már amikor egyáltalán beenged kompozícióiba tánczenei hatásokat...). Munkáit jórészt saját, Skintone nevű kiadójánál, illetve a nem kevésbé érdemdús Lo Recordingsnál publikálja. Ezen kiadók, illetve a már említett Leaf legszűkebb környezetéből jöttek azok az alkotótársak is, akikkel elkészítette legújabb konceptalbumát, a Mothert, mely - címének megfelelően - az anyaság rejtelmeit járja körül.
A művész, tőle korántsem szokatlan módon, szabatosan megírt és előadott, néha szívfájdítóan gyönyörű dalokat rakott össze, amihez persze kellettek megfelelő vokalisták is. A mesebeli orgánummal megáldott, zenéit a Leafnél publikáló Nancy Elizabeth hangja tökéletesen illik ebbe az univerzumba, akárcsak a kiadótárs Caroline Rossé is, aki amúgy már szerepelt Yokota kettővel korábbi albumán, a Wonder Waltzon. De énekel itt Anna Bronsted a (Robin Guthrie és Simon Raymonde által pártfogolt) Our Broken Gardenből, illetve Casper Clausen a szintén dán Efterklangból - az egyik legmegragadóbb darabot, a Tree Surgeont pedig a korábban már méltatott The Chap két beltagja, Clair Hope és Panos Ghikas adja elő. A Mother dalcsokra a varázslatos hangulatú énektémák által összefűzve válik egyetlen, határozott célú és rendeltetésű zenefolyammá - a valóság és a képzelet összeolvad, s egyfajta éber álomban hallgatjuk végig az albumot. Lehetne keresni a Yokotát inspiráló hatásokat: klasszikus hatvanas-hetvenes évekbeli easy listening stílusú filmzenék éppúgy beugranak, mint a Cocteau Twins - Nancy Elisabeth hangja néha amúgy is Liz Frasert juttatja eszünkbe (a Breeze vagy a 12 Days 12 Days szinte be is illeszthető a skótok kései munkái közé). Ám a japán zenész és az általa összefogott kis kollektíva munkája mégis letagadhatatlanul egyedi, s minden elemében magán viseli egy fejlett stílusérzékkel és muzikalitással megáldott alkotó szorgos kezének nyomát.
Lo Recordings/Neon Music, 2009
