opera - ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY

Zene

Fodor Géza 1986-ban az állandó mozgást jelölte meg Békés András rendezésének domináns elemeként, s a Kovalik Balázs közreműködésével felújított produkció ma is dinamikusnak tetszik. Ám talán az eltelt évtizedek apasztották a maga idejében okkal üdítőnek ítélt, a konzervatív operaszcenikát Székely László díszleteivel meghaladó előadás újszerűségét, vagy meglehet, a kidolgozottság körül hibázott valami, mert hát az első szereposztás bemutatóján nem annyira a mozgás, mint inkább a konfúzió tűnt uralkodó elemnek, melyre Berta, Rosina nevelőnője maga is panaszkodik (Oh, che casa in confusione!).
Fodor Géza 1986-ban az állandó mozgást jelölte meg Békés András rendezésének domináns elemeként, s a Kovalik Balázs közremûködésével felújított produkció ma is dinamikusnak tetszik. Ám talán az eltelt évtizedek apasztották a maga idejében okkal üdítõnek ítélt, a konzervatív operaszcenikát Székely László díszleteivel meghaladó elõadás újszerûségét, vagy meglehet, a kidolgozottság körül hibázott valami, mert hát az elsõ szereposztás bemutatóján nem annyira a mozgás, mint inkább a konfúzió tûnt uralkodó elemnek, melyre Berta, Rosina nevelõnõje maga is panaszkodik (Oh, che casa in confusione!). S mintha humorból is kevesebb maradt volna: az egykor a commedia dell'arte tréfáival kacérkodó elõadáson ma kevesebb alkalom kínálkozott a derûre. Noha a poénok megmaradtak, Bartolo doktor nadrágja például most is lecsúszik áriája felezõpontján, s alighanem még gyûlt is a tréfákhoz, hiszen Almaviva gróf hitelkártyája és a kártyaleolvasó új elemnek tekintendõ. S mégis, a kedély most mindössze fékezetten habzott, s a fiatal énekesek is inkább rokonszenvet ébresztettek, mint lelkesedést. A címszereplõ Szegedi Csabánál - érthetõ és bocsánatos módon - az érett jelentékenység, a Rosinát éneklõ Yang Li esetében a cserfes játékkészség, míg a második szereposztásból át- és beugró, ügyes és kulturált Megyesi Zoltánnál a tenorhang érzéki élménye mutatott kevesebbet a kívánatosnál. Az ifjú gárdából így ezúttal a Berta kicsi, rendszerint hálátlan szerepét megformáló Érsek Dóra tetszett a legjobban, az idõsebb generáció képviselõinek sorából pedig a zenemesteri slemilséget és a Rágalomária basszusslágerét egyaránt remekül abszolváló Rácz István. A zenekar és a részben túltápláltnak ható kórus jó munkát végzett, míg Oberfrank Péter sokadszorra és ismét csak fényesen bizonyította operakarmesteri erényeit.

Magyar Állami Operaház, február 13.

**** alá

Neked ajánljuk