Klausztrofóbiaszínház zajlik az elsõ részben, egyszerre van mindenki a színpadon, a Fortedanse társulat, egy aktív zenész és néhányan a József Attila Színház tagjai közül; mindenkire külön oda kellene figyelni, én az elõtérben ülõ, Lukát játszó Méhes Lászlót bámulom, akirõl késõbb sem tudom levenni a szemem, igazi, vészjósló, bölcs bohóc, koncentráltak a mozdulatai. Az elsõ felvonás a "mûfajra való" hangolódással telik.
A második rész elején Bakó Márta, egy elõzõ színházi világ nagy tanúja felolvassa a hajléktalanok eltávolítását elõsegítõ önkormányzati rendeletet. Elég groteszk, majd egy hajléktalanszállón folytatódik a halálig tartó, immár feszült fizikai és lelki küzdelem. Végre megcsillannak a szokott teljesítmények: Krisztik Csaba, Andrássy Máté és a helyi erõ, Zöld Csaba úgy rakják össze a szöveget és a mozdulatsorokat, hogy az már egy, a fizikain túli metaszínházban is érthetõ. A kísérlet végül nem fullad kudarcba, a játék feszült az Arbatot és a Teréz körutat egyszerre idézõ térben, folyik a gyilkolás, kecsap kerül a mûfalra, a háttérben pedig csendesen bálványokat döntenek.
József Attila Színház, január 24.
****
