Zene

"Gyerekkoromban a meséket szerettem. Most meg a különös történeteket" - Kepes András szájából meglehetősen bárgyún hangzik az új műsorát beharangozó szöveg.

című darabja lehetne sokkal több, ha sokkal kevesebb lenne. Mert nem elég a depressziós brazil nem takarító takarítónő és munkaadója, az orvosnő konfliktusa, majd a "képbe" titokban beosonó tisztaságmániás testvér; nem elég, hogy a takarítónő viccgyáros szülei mindketten a vicc áldozatai, ezért a lány a "tökéletes vicc" kitalálására tette föl az életét; aztán nem elég, hogy az orvosnő orvos férje lelép az egyik idős betegével, akibe már akkor beleszeretett, amikor leoperálta a mellét; de nem elég az sem, hogy mindenki mindenkivel kénytelen összeborulni, mert a hűtlen férj épp Alaszkában tartózkodik. Bonyolult és zavaros, abszurd és melodramatikus - de ez mindegy is.

Róla eddig csak keveset lehetett hallani, annál többet viszont Howard másik teremtményéről, Conanról. A kimmériai körül a tervezett új filmfeldolgozás okán nagy a susmus, de a közelmúltban a szálkásabb izomzatú és ideológiailag elkötelezettebb Kane is beindította a filmesek fantáziáját: bármely pillanatban beüthet a harcos puritánt rehabilitáló angol akciófilm James Purefoyjal a címszerepben.

. A sárgaházba került "tébolyodottak" és a társadalomból valamilyen okból ugyanide kisodródottak között elmosódik a határvonal.

Tom Jenkinson (alias Squarepusher) egyike a leginkább konzekvensen és tudatosan dolgozó zenekészítőknek: makacsul ragaszkodik a magára rótt munkamenethez, és rendre teljesíti is a penzumot, habár - legalábbis a külső, laikus szemlélő számára - néha ingadozó színvonalon. Mindez adódik a program nagystílű voltából, a megvalósítás előtti akadályokból, s paradox módon a polihisztor zenekészítő kétségtelen képességeiből is. - minek -

Jó hír a magyar film szerelmeseinek: Monori Lili végre nem megfáradt kocsmárosnét ad. Ezúttal megfáradt takarítónő, nem poharakat, port törölget. - turcsányi -

Ki szereti az adaptációkat? Mindenkinek megvan a mű a fejében, megvannak a szereplők, a színek, de még a szagok is. Ha a rendező mást gondol, csalódott vagyok. Persze mindig van, aki nem adja fel; Volker Schlöndorff adaptációk serege (volt, amivel egészen az Oscar-díjig jutott) után írta nemrég megjelent önéletrajzában - 17 év távlatából -, hogy például a Homo Faber élete legnehezebb, legreménytelenebb, végeredményében pedig katasztrofális vállalkozása volt... Szabó Ágnes

Újat aligha mondunk azzal, hogy a híres emberek alsógatyában történő ábrázolása jóval vonzóbb szombat esti program, mint munkásságuk bármily beható elemzése. Rossz költő, jó költő - a mozgókép számára mélységesen közömbös kategóriák ezek: a filmgyári büfében Szabolcska Mihály és Ady Endre egyenlő eséllyel indul az örökkévalóság meghódítására. - köves -

Mi tagadás, a Magyar Színház fikarcnyit se mondén hely, s ilyesformán nincs abban semmi csodálnivaló, hogy Cole Porter felszabadultan frivol, nagy- és félvilági figurákat egyaránt színpadra léptető musical-komédiája kissé bizonytalankodva indul - a nyári, Bakáts téri előadásokat követő - kőszínházi premierjén. A közönség kezdetben érezhető tartózkodással szemléli a New Yorkból Angliába tartó óceánjáró bohókás utasainak felvonulását, a nyugati populáris - és nem csak a populáris - kultúrát olyannyira megtermékenyítő Anything Goes derűsen romlott, a bűnözőt hírességként, a túszszedést társasági szenzációként ünneplő kavalkádját. László Ferenc

Ha most dvd-ről visszanézném Mohácsi János másfél évtizeddel ezelőtti kaposvári Miller-rendezését, alighanem a különbségek ugranának ki ehhez a mostanihoz, a Pécsi Nemzeti Színházban bemutatott Istenítélethez képest. De így, visszanézés nélkül az emlékezet a hasonlóságokat érzékeli elsősorban - majd onnan vesz éles kanyart a másságok felé, és egyszerre tör felszínre a környezet, a hangsúlyok és az intonáció megváltozása. Csáki Judit

Néhány évvel ezelőtt megkíséreltem kikölcsönözni a Madách Színház legendás, 1963-as Hamlet, dán királyfijának felvételét, Gábor Miklóssal a főszerepben. Otthon derült csak ki, hogy a poros kazetta egy negyedszázaddal későbbi tévéjátékot őriz - mikor visszavittem a szalagot a kölcsönzőbe, az eladó széttárta a karját: bármit állít is a katalógus, csak ezzel tud szolgálni. Ilyen és ehhez hasonló történetek - na meg szökőévenkénti, hétköznap éjfél utáni tévés vetítések - jellemezték jó néhány esztendeje már a színház és az otthoni tévéképernyő kapcsolatát, néhány, legtöbbször struktúrán kívüli társulat saját költségvetését terhelő DVD-kiadását leszámítva. Pedig nem kellett volna feltétlenül így lennie: ha vannak (mert vannak) olyan dogma- vagy más, szűkebb réteget megcélzó filmek, melyeknek pár hét vagy hónap alatt elfogy a polcokról a DVD-kiadása, úgy lehet hinni, hogy a színházra is akad kereslet.

A "szórakoztató kultúrtörténeti kalandozás" Hollandia aranykorát érinti, azt az időszakot, amelyről szinte mindenkinek az alcímben is említett Rembrandt és társai, Vermeer vagy Frans Hals neve jut eszébe. Németh nem e festőóriásokra, hanem a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának németalföldi anyagára fókuszál - történetesen egy olyan gyűjteményre, melyben felülreprezentáltak a másodvonalbeli kismesterek. Dékei Kriszta

Azt a fotelt, melybe Stefan Zweig az olvasóit tessékeli, legutóbb egy antik enteriőrvásáron látták felbukkanni. Új tulajdonosáról csupán annyit tudni: a jó üzlet feletti örömében online rendelt Sacher-tortát Bécsből, méghozzá a 40 eurós, XL-es méretűt. Stefan Zweig önéletírása, A tegnap világa az online rendelt Sacher-torta irodalmi megfelelője: Köves Gábor