Zene
Tíz éve ment el a „csepeli Lou Reed”
Őz Zsoltra, a Vidámpark nevű együttes egykori frontemberére emlékezünk halálának kerek évfordulóján ezzel a még 2007-ben készült riportunkkal.
Luz Casal először érkezik Budapestre
A spanyol énekesnő rockerként kezdte, aztán két dala is szerepelt egy Pedro Almodóvar-filmben, ez hozta el számára a nemzetközi ismertséget.
Telex: Póka Egon fogdosta növendékeit, kollégáit
Nem csak most, két évvel a halála után mondják: korábban is szóltak, csak nem történt semmi.
Elvis Costello: Nem a tökéletességet keresem
Nagy-Britanniában turnézott a Concerto Budapest
Lelkesen fogadták őket, Londontól Dublinig csupa szépet írtak a magyar együttesről.
„Hiányzott a zene, a koncertek, a rajongók, a komplett élmény”
„Megununk mindent”
Vikidál Gyula jelentése szerint Nagy Feró 1982-ben már látta a rendszer pozitívumait
„Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak."
Londoni és Berlini koncertjei előtt a Kobuciban lép fel a 30 éves Anima Sound System
A szeptember 20-ai koncerten elektronikus avantgárdra és hagyományőrzésre is lehet számítani.
Valójában kinek az oldalán áll Anna Netrebko az ukrajnai háború kérdésében?
A világ nemrégiben még első számú szopránénekesnője nehezen tudja lemosni magáról a „Putyin dívája” címkét, pedig majdnem mindent megtesz érte. Most éppen a New York-i Metropolitannel áll perben, és még az is lehet, hogy nyerni fog.