„Felfogásom a következő: magyar zeneszerzőnek tartom magamat… Ön vagy más tudósok helyesebben tennék, ha mellőznék ezt a megjelölést (»compositorul român«)… Nos, ha már benne vagyok az őszinteségben, hadd mondjam el Önnek néhány idevágó gondolatomat: Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert e háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen annak az integritás-gondolatnak a megtestesüléseként fogható fel, melyet ma Magyarországon annyira hangoztatnak. Természetesen ezt nem azért írom Önnek, hogy ennek hangot adjon, és Ön bizonyára óvakodni is fog ettől, hiszen ilyesmi nem való a román sajtóba” – írta öntudatosan Bartók 1931-ben Octavian Beu zenetudósnak. A Táncszvitben a maga zenei nyelvén meg is fogalmazta, milyen lenne az általa elképzelt egységes Kárpát-medence: közös, „költött parasztzenefélét” komponált a népek békés együttélésének jegyében. Ki hibáztatná őt az 1923-ban született mű kapcsán?
A Nemzeti Filharmonikusok ezzel a Bartók-opusszal nyit, majd Bruch I. hegedűversenyével folytatja, amelyben Jennifer Pike, a britek ünnepelt hegedűművésze szólózik. Végül Rachmaninov-szimfónia hangzik fel (Müpa, szeptember 29., fél nyolc). Eközben a Budapesti Fesztiválzenekar barokk különítménye és Jonathan Cohen régizenész-karmester Bach- és Telemann-darabokkal kedveskedik a közönségnek. A műfaj ismerői minden bizonnyal Carolyn Sampson szopránénekesnő nevére is felkapják a fejüket: most élőben is hallhatjuk a nagyszerű lemezek készítőjét (Zeneakadémia, szeptember 29., fél nyolc, szeptember 30., fél négy).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
