Valójában kinek az oldalán áll Anna Netrebko az ukrajnai háború kérdésében?

Zene

A világ nemrégiben még első számú szopránénekesnője nehezen tudja lemosni magáról a „Putyin dívája” címkét, pedig majdnem mindent megtesz érte. Most éppen a New York-i Metropolitannel áll perben, és még az is lehet, hogy nyerni fog.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. augusztus 17-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

„Rengeteg zenészbarátom van Donyeckben, akikkel sokat leveleztünk, és elmondták, hogy a színház, amely számukra szent, megrongálódott. Elhatároztam, hogy segíteni fogok, amiben csak tudok. Szerintem ez a helyes, mert a művészet átsegít minden helyzeten” – nyilatkozta az orosz származású díva, Anna Netrebko 2014 decemberében, miután elkészült karrierjének legvitatottabb fotója. Ezen Novorosszija – a két szakadár „népköztársaság”, Donyeck és Luhanszk koalíciójának – zászlajával és Oleg Carjov szeparatista politikussal látható alig néhány hónappal azután, hogy az oroszbarát megmozdulások fegyveres konfliktussá eszkalálódtak Donyeckben és Luhanszkban. A mellette álló Carjovról ma már azt is tudjuk, hogy Putyin köreiben Ukrajna sikeres lerohanása esetén a neve felmerült a bábkormány lehetséges irányítójaként. Az énekesnő nyilatkozatai alapján úgy tűnhet, sem ezzel, sem mással nem volt képben: „Nem tudtam a zászlóról, teljesen váratlanul ért. Először nem ismertem fel, és csak később eszméltem rá, hogy mi volt az” – mondta kilenc évvel ezelőtt, miután a fényképből kisebb botrány kerekedett.

Netrebko nyilatkozata ékes példája annak is, miként tettetik magukat vaknak a politikai kérdésekkel kapcsolatban olyan művészek, akik szeretnék megőrizni kiváltságaikat a világ nyugati és keleti felén egyaránt. Nem csak nálunk megszokott, hogy ismert művészek büszkén mondják mikrofonba álnaiv békepártiságukat, és azok száma sem elenyésző, akik ennél is sokkal határozottabban tettek hitet Putyin rendszere mellett.

Gyenyisz Macujev amerikai koncertjei előtt rendszeresek voltak a demonstrációk, a zongoraművész ugyanis nyíltan támogatta a Krím félsziget annektálását. Valerij Gergijev nem volt rest vezényelni az oroszok által megszállt szíriai Palmürában és a Dél-Oszétiában tartott protokoll­eseményeken, és megkötötte a saját alkuit, hogy a Mariinszkij Színház főigazgatója maradhasson. Csak 2022 márciusában rúgták ki a Münchner Philharmoniker éléről, ahol zeneigazgató volt, és a milánói Scala, a svájci Verbier Festival és az edinburgh-i Fringe fesztivál is megszakította vele a kapcsolatot.

Zászlóügyek

Anna Netrebko azonban más eset. Az opera szupersztárja, akit ötvenévesen sem túlzás a műfaj régi értelemben vett ikonjának nevezni, szeretne mindenkit meggyőzni róla, hogy Európát választotta Ázsia helyett. Pályafutásának három évtizedében nem volt hely, ahol ne látták volna szívesen, az elmúlt évben azonban ráégett Putyin háborúja.

Miután Oroszország megtámadta Ukrajnát,

Netrebko nem határolódott el az ukrajnai inváziótól, csak egy általánosító, háborúellenes közleményt adott ki,

amelyben megígérte, hogy „imádkozni fognak” a békéért. Röviddel később újabb közleményben magyarázkodott, és kijelentette, egyetlen politikai pártnak sem tagja, de még mindig kerülte, hogy kritikával illesse Putyint. „Valójában csak néhányszor találkoztam Putyin elnökkel, leginkább akkor, amikor a művészetem elismeréseképpen díjakat kaptam tőle, valamint amikor a szocsi téli olimpia megnyitóján énekeltem” – közölte. „Egyébiránt nem részesültem az orosz kormány pénzügyi támogatásában.”

Szinte egyetlen éjszaka alatt vált páriává: a milánói Scala, az Opernhaus Zürich és a hamburgi Elbphilharmonie lemondta a fellépéseit, a New York-i Metropolitan pedig minden szerződését felbontotta vele, és kilátásba helyezte, hogy soha többet nem léphet fel náluk. „Nagy művészi veszteség ez a Metnek és az operának – nyilatkozta Peter Gelb igazgató –, Anna egyike a legnagyobb énekeseknek a Met történetében, de amíg Putyin ártatlan embereket öl Ukrajnában, nincs más lehetőségünk.” A 2022. április 30-i Turandot-előadáson végül Ljudmila Monasztirszka ukrán szoprán énekelte a főszerepet, és a tapsrendnél kék-sárga zászlóba burkolózott.

Netrebkónak ezekben a napokban nem jutott hasonló siker: férjével, Yusif Eyvazov tenorral a Monte Carló-i kaszinóhoz tartozó, túldíszített operaházban lépett fel, a Manon Lescaut előadásai után pedig Ferrari és Aston Martin sportautókkal fotózkodott, majd – aranyozott kivitelezésű félkarú rablókkal a háttérben – azt bizonygatta, hogy nincs is ennél jobb. A Monte Carló-i színházat sokan támadták, amiért fellépteti az énekesnőt, ezért ők szimbolikus gesztussal próbálkoztak: az egyik előadás után ukrán zászlót vetítettek a színpad fölé, a művésznő alatta fogadta a tapsot.

Mindezzel együtt is nehéz lenne azzal vádolni Netrebkót, hogy Gergijevhez hasonlóan feladta volna nyugati karrierjét az orosz politikai kapcsolatokért cserébe. Az énekesnő 2006-ban gyorsított eljárásban lett osztrák állampolgár (bár először majdnem visszavonta a kérelmét, mert félt, hogy retorziókat szabnak ki rá a szülőhazájában), most pedig jogosan védekezik azzal, hogy Ausztriában él és adózik. Ugyanakkor nem lehet elfelejteni, hogy

Netrebko már a 2012-es választások előtt nyíltan támogatta Putyint, később „erős, férfias energiáját” és vonzó megjelenését dicsérte.

2017-ben egy orosz állami hírügy­nökségnek úgy nyilatkozott, hogy „nehéz elképzelni nála jobb elnököt”, és elismerően nyilatkozott politikai üzeneteiről, olykor az orosz propagandisták által is kedvelt bicepsz-emotikonnal nyomatékosítva azokat. A szeparatista zászlóval készült fotóról már esett szó, arról viszont nem, hogy Netrebko egymillió rubelt – nem egy falrengetően nagy összeget – adományozott az operaháznak a lázadók által megszállt Donyeckben. Putyin sem maradt hálátlan. Netrebko énekelt a 2014-es szocsi téli olimpia megnyitóján és számos állami ünnepségen, ötvenedik születésnapjára pedig meleg hangú méltatást kapott az elnöktől. Ki sütkérezik hát kinek a dicsfényében?

167934565

 
 
Dalból van a lelkük (Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, Plácido Plácidovics Domingo, Valerij Abiszalovics Gergijev, Szergej Boriszovics Ivanov, az elnöki kabinet vezetője és Anna Jurjevics Nyetrebko 2013-ban a Mariinszkij Színházban
Fotó: Getty Images  

Nemkívánatos

Anna Netrebko nem csak háborúnak nevezte, de el is ítélte Oroszország „különleges katonai hadműveletét”, és úgy tűnhet, anyaországában élő rokonai miatt nem ragadtatta magát keményebb kritikára Putyinnal szemben. Hogy valóban így van-e, nem tudhatjuk biztosan: azt viszont igen, hogy örmény származású férje továbbra is szívesen látott vendég a birodalom bármely szegletében, az énekesnő pedig dacból sem akar behódolni annak, amit a putyinista diskurzus szerint oroszellenes eltörléskultúrának neveznek. Netrebko a német Die Zeitnak úgy nyilatkozott, nem tervezi, hogy a közeljövőben fellép Oroszországban, de azt is hozzátette:

„Az a küldetésem, hogy a ruszofóbia ellen harcoljak a színpadon, egyebek közt az orosz repertoárral, amely sok helyen nemkívánatossá vált manapság.”

Ennél is nagyobb visszhangra talált, hogy augusztus 4-én pert nyújtott be a New York-i Metropolitan Opera ellen szerződésszegés miatt, és 360 ezer dollárt követel az őt ért károkért. A keresetben felemlíti, hogy diszkriminálták orosz származása miatt, megsértették a jó hírnevét a sajtóban, és azt is, hogy Oroszországban élő családjának kockázatot jelent, hogy elítélte a háborút. (Számos forrás szerint az énekesnő közeli rokonai valójában már elköltöztek az országból.)

Bár az amerikai operaközönség jó részének nem szimpatikus Netrebko lépése, még az sem kizárt, hogy az énekesnő megnyeri a pert. Tavaly az amerikai előadó-művészeti szakszervezeten keresztül benyújtott panasza után 200 ezer dollárt fizetett neki az operaház a tizenhárom elmaradt előadásért, de nem teljesítették további 400 ezer dollárról szóló követelését a következő évadok elmaradó szerepei után. (Az énekesnő a The New York Times szerint 15 ezer dollárt keres egy-egy előadással.) A kereset arra is kitér, hogy Peter Gelb egy telefonbeszélgetés alkalmával arra kérte Netrebkót, hogy ítélje el Putyint, mire ő azt felelte, „orosz állampolgárként” ezt nem teheti meg. Az operaigazgató minden jel szerint hajthatatlan: „Most, amíg Ukrajna nem nyeri meg ezt a háborút, még fontosabb, hogy az álláspontunk ne változzon.”

Ha az Egyesült Államokban nem is ítélték elegendőnek a háborúellenes közleményt, a világ leghíresebb szopránénekesnője Európában visszaszerezte a közönségét: 2022 májusában már teltházas előadáson lépett fel a Scalában és Párizsban, az olaszok és a franciák virágokkal ünnepelték. Ellentüntetőket csak a Philharmonie de Paris-ban tartott koncertje előtt lehetett látni, amikor ötven ukrán aktivista performance-ot rendezett a koncertterem előtt. Csajkovszkij zenéjére háborús csatazajt és szirénákat kevertek, egy nő Netrebkónak öltözve, vérfoltos ruhában táncolt a holttestként földön fekvő protestálók között. Magyar közönség előtt tavaly szeptemberben az Operaházban, idén júliusban pedig a VeszprémFesten lépett fel.

Hogy megtépázott renoméját sikerül-e visszaállítania, nem tudjuk: biztosan szép lenne, ha egy napon háborús segélykoncertet adna Kijivben vagy Mariupolban, de ilyesmire egyelőre nincs lehetősége. Azon a 119 névből álló, Zelenszkij által szignózott listán, amely az Ukrajnából kitiltott művészeket tartalmazza, Anna Netrebko neve is szerepel. Azonban ennél is jobban fájhat neki, hogy Oroszországban sem látják szívesen, tavaly nyáron a novoszibirszki opera mondta le először a fellépését.

Anna Netrebko, akit sokan Putyin dívájának csúfoltak, szülőhazájában immár hazaárulónak számít.

 

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.