Magyar Narancs: Tavaly augusztusban jelent meg a Félig szabad című lemezetek, mely kissé ellentmondásos módon az utóbbi évek egyik legboldogabb magyar albuma. Valóban felszabadult boldogságban születtek a dalok, vagy inkább ennek az állapotnak a hiánya inspirálta az alkotást?
Hegyi Olivér: Geri írta az összes számot és a szöveget is, így az ilyen jellegű kérdések elsősorban őt illetik.
István Gergely: Sokan mondják, hogy ez egy felszabadult és boldog lemez. Valójában a húszas éveinket dolgozza fel, erre az időszakra pedig azért nem feltétlenül volt jellemző a konstans boldogság. Elég sok mindennel kínlódtunk, közben persze mindig volt valami nagy ígéret vagy remény, amibe lehetett kapaszkodni. Talán ez érezhető a lemezen is, bár nem gondolom, hogy teljesen vidám cucc lenne.
MN: Mintha a hétköznapokból való menekülés lehetőségeit mutogatnák ezek a dalok.
István Gergely: A hétköznapokban én személy szerint nem vagyok valami erős. De nyaralni például úgy szoktunk, hogy elmegyünk egy többhetes körútra biciklivel vagy stoppal, esetleg vonattal. Minden nap vagy minden másnap egy új állomás. Ez így tempósnak hangzik, mégis kellőképpen lelassítja az időt, hogy állandóan úton vagyunk. A lemez írása előtt is volt egy ilyen közös utazásunk. Ilyenkor valahogy tisztábban tudnak megvalósulni azok az állapotok, amelyeket a hétköznapokban is keresünk, közelebb tudunk kerülni azokhoz a forrásokhoz, hogy megkapjuk a lelki fedezetet a következő időszakra. Arra a bő tíz évre, amiről a lemez szól, általában a nagy ellenmondás volt jellemző a vágyott állapot és a valóság között. Ezt a közérzetet igyekeztem rögzíteni a dalokban. Hogy mindig van valami, ami próbál lepofozni erről a fasza útról, én meg minden erőmmel azon vagyok, hogy visszakapaszkodjak. Ezért lett a végeredmény egy ilyen keserédes valami, aminek mégis van reményteli és felszabadult oldala is.
MN: Hogyan készült a lemez?
István Gergely: Az volt a terv, hogy én megírom a szövegeket, aztán közösen gondolkodunk a zenéken. Az első két számnál ez így is történt. Lementem Oliékhoz Szegedre pár dalkezdeménnyel, kimentünk a Tisza-partra, vittünk gitárokat meg pokrócot, aztán ha összeállt egy szerkezet, amelyre már lehetett énekelni, akkor felvettük. Olyan is volt, hogy a szövegeket olvasgatva arról beszélgettünk, hogy egy mezőn képzeljük el magunkat. Kimentünk a földúton a pusztába, a kocsi csomagtartójában összeraktuk a laptopot, és ott énekeltük fel a demóverziókat. Végül úgy alakultak az energiák, hogy egyre inkább rám hárult a lemez előkészítése. Amikor megvolt az összes alap, elmentünk Gál Mátéhoz az RH stúdióba, ahol Oli egy nap alatt feldobolta az egészet, az éneksávokat pedig a szekszárdi tanyánkon rögzítettük.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
