„Hiányzott a zene, a koncertek, a rajongók, a komplett élmény”

Zene

A 2000-es évek közepén felbukkanó posztpunk revival színterének egyik markáns képviselőjeként ismerhettük meg a kaliforniai illetőségű She Wants Revenge-et. A szeptember 24-én a Dürer Kertben koncertező duóból Justin Warfield énekes-gitáros-dalszerzővel beszélgettünk Fred Durstről, Joaquin Phoenixről, a Depeche Mode-ról és a készülő negyedik nagylemezről.

Magyar Narancs: Melyek a kedvenc duóid?

Justin Warfield: Nehéz kérdés. A kedvenc együtteseim között nemigen szerepelnek duók; annál inkább olyan zenekarok, amelyeken belül volt egy dalszerző kettős, vagy külön két dalszerző. Lennon-McCartney, Jagger-Richards, Page-Plant – ők a legnagyobb idoljaim. De mondhatnék még egyéb híres kettősöket is: Gahan-Gore, Smith-Orzabal, Run/DMC, EPMD, The Neptunes, Morrissey-Marr, Liam-Noel. 

MN: A She Wants Revenge a San Fernando völgyből indult. Még mindig ott éltek?

JW: Már régen elköltöztünk, de nem lakunk messze onnan. Én sokat visszajárok, mert a családom továbbra is ott él. Mindig is az otthonomként fogok tekinteni rá. Csodálatos hely, és noha sokan elintézik annyival, hogy az csak amolyan peremkerület és nem olyan menő, mint Los Angeles belsőbb részei, mégis sok művész tünteti fel pozitív színben. Rajtunk kívül olyan hírességek tettek már sokat a környék jó hírnevéért, mint Paul Thomas Anderson filmrendező vagy a Haim nővérek.

MN: 2005-ben Fred Durst (a Limp Bizkit együttes frontembere – a szerk.) szerződtetett le titeket a saját kiadójához. Kapcsolatban vagytok még vele?

JW: Szoktunk néha dumálni. Ő egy eléggé rejtélyes és nehezen elérhető figura, szóval nem könnyű őt elcsípni. Az biztos, hogy Fred megváltoztatta az életünket, és simán lehet, hogy nélküle az emberek nem is hallottak volna soha a She Wants Revenge-ről. 

MN: A leghíresebb dalotok a Tear You Apart, és ennek a klipjét nem más, mint Joaquin Phoenix rendezte. Milyen tapasztalatotok volt vele kliprendezőként?

JW: Ő olyan ember, aki a nap 24 órájában a művészetnek él. Legyen szó a színészetről, a rendezésről vagy bármi másról, Joaquin a szó legszorosabb értelmében vett művészember – soha senkivel nem találkoztam, aki ennyire át tudja magát adni egy műalkotásnak. Ki nem állhatja a hülyéket, és amikor valamilyen produkcióban részt vesz, ugyanazt az elkötelezettséget követeli meg másoktól, mint ahogy ő is hozzááll a projekthez. Ritka az ilyesmi a művészvilágban, főleg Los Angeles-ben. Hihetetlen élmény volt vele dolgozni, és azóta a barátunkként tekintünk rá. Rendezőként mindenkiből a legjobb és leghitelesebb teljesítményt tudta előhozni.

MN: 2006-ban a Depeche Mode-dal turnéztatok. A rajongóik híresek arról, hogy nehezen tolerálják az előzenekarokat. Titeket hogyan fogadtak?

JW: Azok a rajongók, akik ismertek minket, örömmel fogadták, hogy egy olyan nagy színpadon láthatnak minket. Akik nem hallottak addig rólunk, azok is kedvesek és türelmesek voltak. Van hasonlóság a Depeche Mode zenéje és a miénk között, ezért szerintem a legtöbb embert nem zavarta ez a párosítás. Nem részesültünk semmilyen ellenállásban, kedvesen fogadtak minket. A Mode tagjai nagylelkű és barátságos emberek, és a rajongóikat is hozzájuk tudnám hasonlítani. 

MN: A három lemezeteket közül melyiket tartod a legjobbnak?

JW: Nem könnyű erre válaszolni. Talán az első, cím nélküli albumunkat mondanám. Az a lemez szinte a semmiből jött, és nem csak a rajongóinkat, hanem minket is meglepett. Viszont ha megpróbálok a lehető legobjektívebb lenni, akkor azt mondanám, hogy a készülő negyedik albumunk a legjobb. Hitelesen bemutatja, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, és merre haladunk. Nagyjából 80 százalékban van kész az anyag. Most egy kicsit le kellett állnunk vele a turné miatt, de októberben visszatérünk a stúdióba. Az a terv, hogy még az év vége felé kihozunk egy kislemezt, az LP meg valamikor a jövő első felében, esetleg közepén fog megjelenni. 

MN: Kétszer is feloszlottatok. Mi ösztönzött titeket arra, hogy tavaly ismét összeálljatok?

JW: Hiányzott a zene, a koncertek, a rajongók, a komplett élmény. Időközben rájöttem, hogy a She Wants Revenge a szólódolgaim és egyéb projektek mellett is tud működni. Beláttuk, hogy ha elég energiát fordítunk a kommunikációra és pozitívan állunk hozzá a munkához, akkor folytathatjuk ezt a fantasztikus utazást, ami már annyi örömöt szerzett nekünk korábban. 

MN: Milyen egyéb projektjeitek vannak?

JW: Nekem van egy saját cégem, a tree falls in A FOREST, amelynek keretein belül három művésszel dolgozom, emellett segítek egyéb előadóknak a megjelentetési stratégiájukban és a kreatív munkájukban. Hamarosan kiadom végre a WARFIELD című szólólemezemet, amit még 2020-ban vettem fel. Ami Adamet illeti, ő tánczenét készít, producerkedik mások lemezein, és ha jól tudom, ő is szólóanyagon dolgozik.

A She Wants Revenge 2023. szeptember 24-én a Dürer Kertben lép fel Budapesten. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.