Nagy-Britanniában turnézott a Concerto Budapest

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 25.

Zene

Lelkesen fogadták őket, Londontól Dublinig csupa szépet írtak a magyar együttesről.

A tavalyi után idén is brit turnéra indult a Concerto Budapest szimfonikus zenekar, szeptember 12-én Croydonban kezdték, 19-én a Dublinban zárták útjukat, és a legendás londoni Cadogan Hallban és az edinburghi Usher Hallban is adtak koncertet az IMG Artists menedzsment partnerségében. A zenekarral fellépő zongoraművészek a francia Pierre-Laurent Aimard és Berecz Mihály voltak. 

Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója így fogalmaz: „Fantasztikus volt az egész turné. Talán még soha nem voltam ilyen büszke a zenekaromra az elmúlt tizenöt év alatt. Csodálatosan játszottak, és inspiráltuk egymást” – mondta Keller András zeneigazgató. A zenekar Mozart, Bartók, Beethoven, illetve két alkalommal Csajkovszkij műveit adta elő.  – „Rengeteg ráadást kellett adnunk, mindenhol szűnni nem akaró álló tapsviharral hálálta meg a közönség a koncertjeinket.”

 „Amikor a The Telegraph és a The Guardian az angol kimértséghez képest szuperlatívuszokban bővelkedő cikkei megjelentek, tudtam, tudtuk, hogy világsikert arattunk” – mondta Szabó Stein Imre, a nemzetközi turné stratégája.

 
A Concerto Budapest nagy-britanniai turnéja: a dublini National Concert Hall
Fotó: Mudra László / Concerto Budapest

A The Telegraph vezető zenekritikusa, Ivan Hewitt már cikke kezdetén a „fenséges”, „nagyszerű” jelzővel illette a zenekart a guildfordi, a The Guardian hasábjain, Tim Ashley pedig a zenekar játékát rendkívül kifinomultnak, egyszersmind a legapróbb részletekig koncentráltnak írta le. Az együttesről olyan kisebb, de a szakmai körökben jelentős lapok is írtak, mint a Seen and Heard, a The Art Desk és a Bachtrack. Utóbbin Andrew Larkin a „roppant lenyűgöző” és „tagadhatatlanul lebilincselő” jelzőkkel illeti a dublini előadást, elragadtatással beszélve a hegedűk lágy, tiszta hangjáról és a zenekar kamarazenei játékmódjáról.

A Concerto Budapest azt reméli, a Budapesti Fesztiválzenekar után egy újabb magyar zenekar került fel a nemzetközi térképre. Az együttes első számú karmesteréről, Keller Andrásról a zeneakadémiai rektorválasztás kapcsán írtunk: még az is lehet, hogy kinevezik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.