Interjú

„Nem a tökéletességet keresem”

Elvis Costello énekes-dalszerző

Zene

Második magyarországi koncertjére készül Elvis Costello, és ez­úttal magával hozza Steve Nieve billentyűst is, akivel már több mint négy évtizede együtt dolgozik. A 69 éves angol énekes-dalszerző Zoomon mesélt nekünk a Szomorú vasárnapról, Paul McCartney-ról és a kedvenc foci­csapatáról.

Magyar Narancs: Három hete indult a turnéd Steve-vel. Milyenek az eddigi tapasztalatok?

Elvis Costello: Az első három koncertünket Olaszországban adtuk, Carmen Consoli énekesnő részvételével, és énekeltünk is egymás nyelvén a koncertek záró­blokkjában. Onnan Spanyolországba mentünk, az első fellépé­sünk Granadában volt. Vagy inkább lett volna. Épp hogy befejeztük a második dalt, amikor hirtelen leszakadt az ég, pedig arrafelé állítólag soha nem esik. Elénekeltem nyolc számot egy esernyő alatt, de egyre veszélyesebb lett a dolog a villámlások miatt, és végül evakuálni kellett a helyszínt. Szóval egy kicsit furcsán indult ez a turné. Azóta már főleg zárt térben játszunk, és nagyszerűen alakulnak a fellépések. A madridi, a dublini és az oslói bulik az eddigi kedvenceim, de mindegyik koncerten akadtak emlékezetes pillanatok. Bizonyos esték jobban alakulnak, mások kevésbé; ez a dolgok rendje. Nem a tökéletességet keresem, hanem a szépséget. Az ember néha óhatatlanul elront dolgokat. Steve fantasztikusan játszik, és elképesztő, hogy 45 év után még mindig meg tud lepni koncert közben.

MN: Hogyan alakult, illetve fejlődött a Steve-vel való munkakapcsolatod az évtizedek során?

EC: Két évtizede nem turnéztunk kettesben, és ebben az az érdekes, hogy pont az elmúlt húsz évben készült rengeteg olyan dalom, amelyek nagyon passzolnak ehhez a koncertfelálláshoz. Ugye, mi akkor zenéltünk így, duó­ként a színpadon utoljára, amikor a North című 2003-as lemezem megjelent. Három éve jött ki a Hey Clockface című albumom, azon van jó pár duókompatibilis szerzeményem. Az volt az első lemezem, amelyet nem tudtunk turnéztatni a Covid miatt. A dalai az­óta bekerültek a koncertrepertoáromba, a régi, híresebb slágerek mellé. Próbálunk kialakítani némi egyensúlyt a jól ismert és az ismeretlen cuccok között, és hogy fenntartsuk a kíváncsiságot, cserélgetjük a hangszereket, variáljuk a megszólalást is. Van, hogy egy adott dalt akusztikusan adunk elő, máskor meg elektromos kísérettel. Van egy harmadik komponens is, ez pedig az élőben keverés, amit én irányítok. Itt lehet szó hangeffektusokról, ritmusokról; ezek persze előre felvett és beprogramozott dolgok. Az a jó ebben, hogy konkrétan darabjaira tudunk szedni bizonyos dalokat, és azokat teljesen új hangszerelésben adjuk elő. Előfordulhatnak meglepetések. Van olyan dal, amelyet az emberek balladaként ismernek, aztán meglepődnek, amikor a koncerten gyors változatban hallják, és persze ugyanez fordítva is előfordulhat. Van egy bő tízéves szerzeményem, a Dr. Watson I Presume – az volt az egyik mostani dániai fellépésünk csúcspontja, és abban a verzióban csak azon az egy koncerten adtuk elő. Minden alkalommal előfordulhat, hogy egy dalt csak az ottani közönség hall, és nem vesszük elő többet. Az oslói koncerten fellépett velünk a Joker Out nevű szlovéniai zenekar, akikkel az idén kiadtam egy közös dalt, New Wave címmel. Szlovén–angol vegyes verzióban adtuk elő élőben, és nagyon megható volt az egész.

MN: Az előző budapesti koncerteden előadtad a Szomorú vasárnap angol nyelvű verzióját. Tervezel most is valami hasonló meglepetést?

EC: Sosem lehet tudni. Néha ott van a kísértés, hogy valami olyasmit csináljak, amit korábban egyszer már megléptem. Persze, ha a nézők örülnek neki, akkor szívesen eljátszom megint a Gloomy Sunday-t. És persze csakis angolul, hiszen nem beszélem a nyelveteket. Édesapám énekelt egyszer magyarul! Neki sokkal jobb nyelvérzéke volt. Ezen a turnén énekeltem egy kicsit olaszul, meg spanyolul is. De nem viszem túlzásba az ilyesmit, mert ez mindig extrán nehéz feladat. Nagyon szeretem a Szomorú vasárnap dallamát, így lehet, hogy majd megint előadom. Szerinted eljátsszam?

MN: Igen.

EC: Akkor jobb, ha nekiállok gyakorolni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”