Interjú

„Nem a tökéletességet keresem”

Elvis Costello énekes-dalszerző

Zene

Második magyarországi koncertjére készül Elvis Costello, és ez­úttal magával hozza Steve Nieve billentyűst is, akivel már több mint négy évtizede együtt dolgozik. A 69 éves angol énekes-dalszerző Zoomon mesélt nekünk a Szomorú vasárnapról, Paul McCartney-ról és a kedvenc foci­csapatáról.

Magyar Narancs: Három hete indult a turnéd Steve-vel. Milyenek az eddigi tapasztalatok?

Elvis Costello: Az első három koncertünket Olaszországban adtuk, Carmen Consoli énekesnő részvételével, és énekeltünk is egymás nyelvén a koncertek záró­blokkjában. Onnan Spanyolországba mentünk, az első fellépé­sünk Granadában volt. Vagy inkább lett volna. Épp hogy befejeztük a második dalt, amikor hirtelen leszakadt az ég, pedig arrafelé állítólag soha nem esik. Elénekeltem nyolc számot egy esernyő alatt, de egyre veszélyesebb lett a dolog a villámlások miatt, és végül evakuálni kellett a helyszínt. Szóval egy kicsit furcsán indult ez a turné. Azóta már főleg zárt térben játszunk, és nagyszerűen alakulnak a fellépések. A madridi, a dublini és az oslói bulik az eddigi kedvenceim, de mindegyik koncerten akadtak emlékezetes pillanatok. Bizonyos esték jobban alakulnak, mások kevésbé; ez a dolgok rendje. Nem a tökéletességet keresem, hanem a szépséget. Az ember néha óhatatlanul elront dolgokat. Steve fantasztikusan játszik, és elképesztő, hogy 45 év után még mindig meg tud lepni koncert közben.

MN: Hogyan alakult, illetve fejlődött a Steve-vel való munkakapcsolatod az évtizedek során?

EC: Két évtizede nem turnéztunk kettesben, és ebben az az érdekes, hogy pont az elmúlt húsz évben készült rengeteg olyan dalom, amelyek nagyon passzolnak ehhez a koncertfelálláshoz. Ugye, mi akkor zenéltünk így, duó­ként a színpadon utoljára, amikor a North című 2003-as lemezem megjelent. Három éve jött ki a Hey Clockface című albumom, azon van jó pár duókompatibilis szerzeményem. Az volt az első lemezem, amelyet nem tudtunk turnéztatni a Covid miatt. A dalai az­óta bekerültek a koncertrepertoáromba, a régi, híresebb slágerek mellé. Próbálunk kialakítani némi egyensúlyt a jól ismert és az ismeretlen cuccok között, és hogy fenntartsuk a kíváncsiságot, cserélgetjük a hangszereket, variáljuk a megszólalást is. Van, hogy egy adott dalt akusztikusan adunk elő, máskor meg elektromos kísérettel. Van egy harmadik komponens is, ez pedig az élőben keverés, amit én irányítok. Itt lehet szó hangeffektusokról, ritmusokról; ezek persze előre felvett és beprogramozott dolgok. Az a jó ebben, hogy konkrétan darabjaira tudunk szedni bizonyos dalokat, és azokat teljesen új hangszerelésben adjuk elő. Előfordulhatnak meglepetések. Van olyan dal, amelyet az emberek balladaként ismernek, aztán meglepődnek, amikor a koncerten gyors változatban hallják, és persze ugyanez fordítva is előfordulhat. Van egy bő tízéves szerzeményem, a Dr. Watson I Presume – az volt az egyik mostani dániai fellépésünk csúcspontja, és abban a verzióban csak azon az egy koncerten adtuk elő. Minden alkalommal előfordulhat, hogy egy dalt csak az ottani közönség hall, és nem vesszük elő többet. Az oslói koncerten fellépett velünk a Joker Out nevű szlovéniai zenekar, akikkel az idén kiadtam egy közös dalt, New Wave címmel. Szlovén–angol vegyes verzióban adtuk elő élőben, és nagyon megható volt az egész.

MN: Az előző budapesti koncerteden előadtad a Szomorú vasárnap angol nyelvű verzióját. Tervezel most is valami hasonló meglepetést?

EC: Sosem lehet tudni. Néha ott van a kísértés, hogy valami olyasmit csináljak, amit korábban egyszer már megléptem. Persze, ha a nézők örülnek neki, akkor szívesen eljátszom megint a Gloomy Sunday-t. És persze csakis angolul, hiszen nem beszélem a nyelveteket. Édesapám énekelt egyszer magyarul! Neki sokkal jobb nyelvérzéke volt. Ezen a turnén énekeltem egy kicsit olaszul, meg spanyolul is. De nem viszem túlzásba az ilyesmit, mert ez mindig extrán nehéz feladat. Nagyon szeretem a Szomorú vasárnap dallamát, így lehet, hogy majd megint előadom. Szerinted eljátsszam?

MN: Igen.

EC: Akkor jobb, ha nekiállok gyakorolni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.