A baltimore-i szintipop/post-new wave/soul trió több, még csak szubkulturális jelentőségű albuma (leginkább a 2010–11-ben a Thrill Jockey kiadónál kijött In The Evening Air és az On The Water, melyek számai a koncerten is vastagon előkerültek) után a tavaly már a 4AD-nél publikált Singlesszel végképp befutott, amire jelentős visszhangot kiváltó médiaszerepléseik is ráerősítettek. Ettől persze még teljesíthetnének szerényen a színpadon, de amit tőlük láttunk, minden volt, csak nem rutinból lenyomott, hangulattalan produkció.
Az élőben egy dobossal kiegészülő, szinti, basszus, ének felállású zenekar színpadképe hamar új értelmet nyert: a kissé háttérbe húzódó, de annál kiválóbb zenészek tökéletes audiokulisszát teremtettek a karizmatikus frontember, Samuel Herring szemet-fület lekötő produkciójához. Utóbbi érdekesen félköríves rúgásokkal, léggitározással és földön motozásokkal dúsított mozgáskultúrája – úgy alkatát, mint a pózait tekintve – a poptörténet több legendás alakját is eszünkbe juttathatná, de így egészében már kétségbevonhatatlanul saját színpadi figuráját tolja, amit remélhetőleg róla nevez majd el a hálás utókor. A hangja pedig – merthogy egy énekesről beszélünk – finoman reszelős: orgánuma hol a nyolcvanas évek fehér soulénekeseit idézi, hol pedig olyan (Tom Waitsén is túltevő) gurgulázó hörgések törnek elő belőle, melyek akár a metál/indusztriál iránti mély vonzódására is utalhatnak, s e kettősség gyönyörűen érvényesül a Long Flight és a Before The Bridge című, máris klasszikus darabokban. A repertoár szinte tökéletes: a Singles legjava és az életmű gyöngyszemei. Csupa hibátlan sláger, szétáradó, elegánsan érzelmes harmóniákkal, a termet betöltő szintiszőnyeggel, hibátlan basszusgrúvokkal, táncra késztető négynegyedes ütemekkel. Néha úgy érezzük, hogy új életre kelt az érett, Midge Ure-féle Ultravox, s mosolyra késztet a nyilvánvaló citátum az Underworld-féle Born Slippyből (a Seasonsnél), de az csupán játék az általuk könnyű kézzel és mesteri határozottsággal kezelt hagyománnyal. A jó koncert sajnálatos sajátossága, hogy szinte észre sem vesszük, hogy elröppent az idő: a 16 számot olyan töménységben, bő kanállal adagolják, hogy ráadásra sem marad idő. A Future Islands kétségtelenül évtizedünk egyik legsikeresebben szintetizáló zenekara.
A38 Színpad, augusztus 11.
