Minden évben megyek pár kört a Civil Szigeten. A negyven fokban igazán csábító azt olvasni szép magentaszín táblákon, hogy bankok, multik, rezsi. Közelebb megyek. Épp licitálós játék megy, dollárárverés, már a szabályait sem értem. A sátor (és a program) neve mindenesetre az: A Közgazdaságtan Szexi. Maga a projekt a Rajk László Szakkollégiumé, az a céljuk, hogy közelebb hozzák a közgazdaságtant azokhoz, akik nem ezt tanulják, nem ezzel foglalkoznak. „Nem célunk persze, hogy mindenki közgazdászként gondolkozzon, de azt szeretnénk elérni, hogy ne egy idegen és félelmetes téma legyen az egész – mondja Puzsár Fanni, a sátor egyik aktivistája. – Év közben előadás-sorozatokat szervezünk meghívott előadókkal aktuális gazdasági témákról, de ide főleg játékokkal érkeztünk. Oda leginkább a Corvinusról jönnek, ezért gondoltuk, hogy kijövünk fesztiválokra is. Az EFOTT igazi siker volt, pedig nem is voltak a matricáinkon kívül promóajándékaink.
A Sziget kicsit csendesebb, a külföldiek nem a magyar gazdaság nagy kérdéseire ugranak.” Fanni szerint azért is szexi a közgazdaságtan, mert ha képben vagy, úgy tudsz értekezni közéleti témákban, hogy tényleg érted is, amiről beszélsz.
Még sört sem
A szembesátorba vezetett eztán az utam, ahol a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének aktivistái ültek. A szervezet végre, több év sikertelen pályázás után, idén két napra ki tudott telepedni a civilekhez. „Ha körülnézel, itt nem igazán tud mit enni egy lisztérzékeny, így ha valaki egy hétre jön, nehéz helyzetben van. Mi ugyan nem osztunk ételt, de segítünk, ha megkeresnek. És többen éltek is ezzel, a szigetlátogatók és a kint dolgozók egyaránt – mondja Lukács Kitti, az Egyesület titkára. – De a legfontosabb feladatunk a felvilágosítás, hiszen sok a homály a betegség körül, legtöbben azt sem tudják, hogy a lisztérzékenység nem azonos a lisztallergiával, és sokszor maguk az érintettek sincsenek teljesen tisztában azzal, pontosan hogyan kell táplálkozni, mi a helyes diéta.” A sátorban tesztek, beszélgetések és játékok közt oszlik a homály, míg az érdeklődés – meglepő módon – igen nagy. Kóstolás is van, édességeket és kenyeret kínálnak. Itt tudom meg az egyik aktivistától, Werly Nórától, hogy a legtöbb lisztérzékenynek a dereka, illetve a hasa környékén van egy tetoválás, a betegség nemzetközi jelével, az áthúzott búzakalásszal, ami egyrészt azt szimbolizálja, hogy nem „kinőhető” problémáról van szó, másrészt például baleset esetén jel az orvosoknak is, nehogy glutént tartalmazó gyógyszereket adjanak nekik. „Nagy előrelépés – mondja Fazakas Réka, egy másik aktivista –, hogy körülbelül egy éve már minden ételen és az étlapokon is fel kell tüntetni, milyen allergén anyagokat tartalmaznak. Első nap szétnéztünk a Szigeten, mi fogyasztható a számunkra. De meg is kerestek minket, például egy hot dog árus nő, akinek elmagyaráztuk, hogy a kifli ugyan nem ehető számunkra, de a virsli, ha nincs benne glutén, igen. És ha úgy készíti el, hogy más nincs mellette a főzővízben, akkor salátával együtt kínálható.” „Mi vagyunk amúgy a legrosszabb fesztiválozók – fűzi hozzá nevetve Werly –, még sört sem ihatunk.”
Mi, magyarok, legendásan szeretünk panaszkodni, nagyon is hiányzott már egy Panasz Taxi, ahol mondhatjuk a magunkét. Látszólag ezt az igényt elégíti ki a Stereo Akt We Hear You című projektje. Jön a riksa, a riksás megszólít, beszállunk. És már része vagyunk egy készülő produkciónak, melyből majd októberben, a Trafóban lesz előadás. Itt a Szigeten a szervezők a próbaverziót tesztelik. Az első állomás a gyűjtés, ehhez kapcsolódik a riksa, vagyis a panasztaxi, modern kori gyóntatószék, mozgó panasziroda. Ennek segítségével gyűjtenek be egyedül utazó embereket, miközben a szervezőkkel Skype-on beszélgetnek, így a beszélgetéseket kamera is rögzíti. Mielőtt beülnek a leendő panaszkodók, még nem tudják pontosan, mibe is csöppennek, de aztán mindenkiből örömmel ömlik
a panasz. Este kilenckor a művészcsapat a felvett anyagokat megszűrve levetíti, afféle közösségi performanszként. „Ne csak konkrét panaszkodásra, lamentálásra gondoljunk – mondja Boross Martin, a Stereo Akt művészeti vezetője –, minden olyan dolgot gyűjtünk, ami dühíti az embert, ami nyomasztó, amin változtatni szeretnének. Felmerülnek
közéleti problémák, és nagyon személyesek is. A szeméttel, a kidobott, elvesztegetett ételekkel foglalkoztak, volt, akit a korrupció vagy a migránsok helyzete nem hagyott nyugodni. Egy férfi arról beszélt hosszan, hogy építészként nem tud elhelyezkedni. Egy másik fél évvel ezelőtt elvesztette az egyik lábát. Azelőtt profi sportoló volt, s a baleset a megélhetésétől fosztotta meg. Most éppen azon dolgozik, hogy létrehozzon egy éjjel-nappal hívható segélyvonalat amputált emberek számára. Mindezekről persze sok mindent lehet gondolni kívülállóként, de nem célunk az ítélkezés, nem akarunk igazságot tenni, komolyan kell venni mindenkit.” Az utazók kilencven százaléka külföldi, magyarok csak elvétve akadnak. Az egyik magyar egy tizenkilenc éves fiú volt, ő a migránsok nevében szólalt fel, arról beszélt, micsoda tortúrának vannak kitéve. „Gyakran rákérdezünk arra, mi az, ami a hírek alapján szivárog az emberek életébe – mondja Boross –, és este külön ki is elemezzük az eseteket, olykor szcenírozott jelenetek formájában. Érdekes, ahogyan egyesek kimozdulnak egyfajta passzív állapotból, mikor kiprovokáljuk, hogy felszínre hozzanak dolgokat, ami zavarja őket. Ez az egyik célunk: rávilágítani, hogyan lehet kimozdulni a bemerevedett, nyomasztó állapotból, hogyan lehet a letargiát aktivitásba fordítani. Megkeresni, hol van a mi személyes felelősségünk, tehát ez a projekt egyfajta érzékenyítési kísérlet, önmagunkkal szemben is.”
Nem emlékszem, hogy valaha ennyi folyadékot magamba töltöttem volna, de ezzel sajnos nem mindenki volt így, pedig ahogy a Helperektől az Egészségügyi sátorban megtudtam, vízosztással készültek a bejáratnál, illetve azokon a helyeken, ahol jellemzően a nagyobb tömeg gyűlik össze, a Nagyszínpadnál vagy az A38 Sátornál. Minden fórumon igyekeztek hangsúlyozni a folyadékpótlás és az árnyékkeresés fontosságát, hogy ne kapjon senki se hőgutát, se napszúrást. Az ambulancia is emelt számú infúzióval várta a „vendégeket”. Jöttek is szép számban, szombat délig ezernyolcszáz embert kellett ellátni. „Általában több a trauma, de idén megfordultak a számok: a hőség miatt nagyjából ezer belgyógyászati esetünk volt – mondja Kupsza Péter, a Helperek alelnöke. – Ám érdekes módon napégéses esetünk sokkal kevesebb akadt. Itt persze kicsi a
beach, nem véletlen, hogy a Balaton Soundon, ahol dress code a bikini, sokkal inkább ez dominált.” A szelfibotok – hiába szúrták ki vele majdnem többször a szemem – eddig nem okoztak tragédiát. „Vagy csak mi nem tudunk róla – szúrja közbe Péter –, hiszen valóban nagy veszélyt rejt a tömegben. A biztonságiak az első sorokban nem is engedik a használatát, elveszik, és koncert után visszaadják. De három-öt sorral beljebb már ők is tehetetlenek, és onnan már rengetegen botoznak. De ugyanilyen veszélyes a nyakba ülés is, és ezt sem lehet kontrollálni. A Balaton Soundon volt is ebből egy súlyos baleset, egy lány a magasból a hátára esett, kórházba kellett szállítani.” Az idei Sziget szombat estig legsúlyosabb esete egy újraélesztés volt, a beteget infarktusgyanúval vitték kórházba.
A legnagyobb szenzáció
A legnagyobb muri egyértelműen a pisitölcsér volt. A pultjuknál állandóan röhögő pasik álltak – „veszek neked egy pisitölcsért, haha” –, a mosdóknál is folyamatos volt a heccelés. Többet beszéltek róla, mint a koncertekről, így hát én is kipróbáltam. Az első kísérlet teljes kudarc, csak Medveczky híres szépségreceptje vigasztalt, miszerint a vizelet selymessé teszi a bőrt. Megkerestem hát a „tölcséreseket”, hátha valamit rosszul csinálok. „Egy pillanatig sem állítottuk, hogy piszoárnál kellene használni ezt, sőt – mondta Czuk Oktávia, a Women’s way ügyvezetője, majd hozzátette, hogy ez hangsúlyozottan egy olyan intim termék, amit akkor lehet jól kihasználni, amikor a nő nem nyilvánosság előtt végzi a dolgát. „Fesztiválokon a higiénia hiányát pótolja, segít elkerülni a fertőzésveszélyt.” Oktávia szerint csak az újságírók ügyetlenek, hisz többen, akik először kétkedve fogadták a terméket, visszatértek újabb csomagért. „Azt hittem egyébként, hogy a külföldiek sokkal nyitottabbak lesznek, de pont fordítva történt. A magyar hölgyek és, külön kiemelném, hogy az urak is sokkal jobban odafigyelnek. A férfiak gyakran rábeszélték a pultnál a barátnőjüket, hiszen ők is szembesülnek a problémával, hogy amikor közösen buliznak, a lányok sokszor egész este a körülményekre panaszkodnak.” Másodjára egy angolvécé felett gyakorlatoztam, immár félig sikeresen, az utolsó estén pedig próbát tettem egy toitoiban, és már szinte férfinak éreztem magam. Legalábbis amíg meg nem láttam, hogy egy lány a piszoárnál trükközik. Neki úgy is sikerült. Azt a próbát már kihagytam…
