A szívbe markoló, zongorára és vonósokra épülő kamarapopjáról ismert Antony Hegarty korábban is dolgozott együtt tánczenei producerekkel – a Hercules & Love Affair első lemezén öt számban is énekelt. Mégis óriási fordulat volt, amikor 2015-ben szögre akasztotta Antony & The Johnsons nevű formációját, hogy Anohni néven Hudson Mohawke-kal és Oneohtrix Point Neverrel kezdjen el dolgozni az ötödik lemezén. A tavaly novemberben bemutatott 4 Degrees már előrevetítette, hogy mire lehet számítani tőlük. Egyszerre voltak meg benne HudMo euforikusan hömpölygő hangképei, OPN dekonstruáló attitűdje és Antony összetéveszthetetlen, drámai falzettje, miközben olyan provokatív sorok úsztak elő, mint hogy „látni akarom, ahogy a kutyák vízért sírnak, ahogy a halak hassal felfelé lebegnek a tengerben, a kis makikat és egyéb teremtményeket, ahogy mind elégnek”.
A Hopelessness is ezen a kevéssé visszafogott úton megy tovább. A két közreműködő felváltva adogatja a korunk tánczenéit finoman eltérítő alapokat, Antony meg amolyan kortárs protestsongokat csinál belőlük. A nyitószámban rögtön egy hétéves afgán lány kéri, hogy szülei után őt is bombázzák le a drónok, de szóba kerülnek olyan témák is, mint a totális megfigyeltség, a kivégzések, sőt egy helyütt még Obamának is keményen odaszúr. S bár végig megrázóan szépek a számok, a talán túlságosan is egyforma témáknak köszönhetően a végére elvész az egész éle, és ahelyett, hogy ténylegesen mozgósítana, a Hopelessness megmarad egy korrekt kurrens poplemeznek, amit jó néha feltenni – miközben odakint pusztul a világ.
Rough Trade, 2016
