Zene

Tatárjárás 2.0 - Dzsingisz kán és öröksége. A Mongol Birodalom (kiállítás)

Képzeljünk el egy olyan vándorkiállítást, amelynek ez lenne a címe: "Árpád fejedelem és öröksége", és ami egyszerre mutatná be a magyarsághoz köthető leleteket az Uráltól Spanyolországig, és a Kárpát-medence régészeti és más tárgyi emlékeit a hunoktól a 20. századig. Hamar belátnánk, hogy lehetetlen feladat volna, mind a magyar nép, mind a mai Magyarország területén, a magyarság megjelenése előtt élt népek, népcsoportok tárgyi kultúrájának még csak vázlatos ismertetése is. Hamar belátnánk, hogy a koncepcióval van a baj.
  • Pallag Zoltán
  • 2007. augusztus 2.

Hol volt, hol nem - Gion Nándor: Latroknak is játszott (könyv)

A hetvenes évek elején megjelent, a bácskai soknemzetiségű falu, Szenttamás életét bemutató regényfolyamának első része, a Virágos katona egyszeriben a kortárs magyar próza legjobbjai közé emelte a szerzőt. És nem érdemtelenül. A harminc éven keresztül írt, tetralógiává terebélyesedő, a Latroknak is játszott összefoglaló című nagyregényt most először veheti kézbe egy kötetben az olvasó.
  • Sántha József
  • 2007. augusztus 2.

Tánczene: Sava, borsa

Breakbeat, downtempo, indusztriál és a többi: a Sziget elektronikus kínálatából a Narancs puttyogásügyi szakértője mazsoláz.
  • - minek -
  • 2007. augusztus 2.

Hangkorbácsolás (Nine Inch Nails)

Ennek is össze kellett jönnie egyszer: augusztus 11-én, szombaton a Szigeten az indusztriális rock történetének legnépszerűbb zenekara, az amerikai Nine Inch Nails zárja a Nagyszínpad programját. Alant pályakép és némi esélylatolgatás következik.
  • Greff András
  • 2007. augusztus 2.

Rock: Könnyű szívvel

Mi, a Narancs gitárzenére kiképzett hadfiai éveken át ahhoz voltunk hozzászokva, hogy a Sziget közeledtével takaros panaszkórusba rendeződjünk ezeken az oldalakon, ám szívünk most könnyű, sőt vidám, hisz' ebben az évben kétségkívül nekünk, vagyis a gitárfrontnak áll a zászló.
  • Narancsfül
  • 2007. augusztus 2.

Rajongó - Julie Tippetts Sárváron (koncert)

2007 nyarán megolvadhatott Julie Driscoll - utóbb: Julie Tippetts - magyar rajongóinak a szíve. Előbb Encore című, 1977-es, Brian Augerrel közös albuma jött ki CD-n, majd ő maga is befutott. Sárváron, a Nádasdy-kastély dísztermében, a Bartók Fesztivál keretében lépett fel a zongorista Keith Tippett-tel, a férjével.

Öt csillag - A Rolling Stones Budapesten (koncert)

Ahogy a cím is mutatja, a koncert összességében hibátlan volt. Le vagyok nyűgözve. A Stones előtt, amikor még a szintén angol Charlatans együttes dübörgése hallatszott a stadionból, ötszáz forintért vettem két félliteres ásványvizet, majd kettőt léptem, és a kezembe nyomtak egyet ingyen, akkor eldöntöttem, hogy a részt vevő megfigyelés módszerét fogom alkalmazni, mint Malinowski a Trobriand-szigeteken.
  • Pallag Zoltán
  • 2007. július 26.

Ennyi most egyben - Vetettem gyöngyöt - Világzene Magyarországon, 1972-2006 (lemez)

Amikor Baksa-Soós János a Kex együttes élén a Budai Ifjúsági Parkban hétről hétre elénekelte a Hej, tulipán, tulipán kezdetű virágének dallamára a Tiszta szívvel című verset, és ott tartott, hogy "hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg", akkor újra és újra megtörtént valami. Mondhatnám egyszerűen katarzisnak is, de pontosabb, ha részletezem.
  • - kovácsy -
  • 2007. július 26.

Talán a zsöllyék - Médeia, Zsámbék, Dimcsev (színház)

Lehetséges, hogy Ivo Dimcsev színházi parafenomén fogja kivezetni a szöveghez és lélektani ábrázoláshoz tapadt ósdi színházat abból a kátyúból, amelyben nemcsak hogy leledzik, hanem - úgy tűnik - elégedetten tapicskol? Mondjuk a Zsámbékon bemutatott Médeia című előadás erre, mármint a kivezetésre tett kísérletet. A végeredmény: a színház marad, ahol volt, tapicskol tovább...
  • Csáki Judit
  • 2007. július 26.

Időkibővítő készülék - Kósa János kiállítása (képzőművészet)

A huszadik századon végigszáguldó izmusok hatására a művészek (és a velük szimbiózisban élő kritikusok, művészettörténészek, "megmondóemberek") az eredetiség- és újdonságértékkel rendelkező stiláris tartományok hajszolása közben sorra eltemették a korábbi stílusokat, a mindent elsöprő avantgárdot, majd magát a művészetet is, hogy aztán újra hódoljanak a lerombolt építmények sírjai felett kibújó hajtások előtt.