Ennyi most egyben - Vetettem gyöngyöt - Világzene Magyarországon, 1972-2006 (lemez)

  • - kovácsy -
  • 2007. július 26.

Zene

Amikor Baksa-Soós János a Kex együttes élén a Budai Ifjúsági Parkban hétről hétre elénekelte a Hej, tulipán, tulipán kezdetű virágének dallamára a Tiszta szívvel című verset, és ott tartott, hogy "hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg", akkor újra és újra megtörtént valami. Mondhatnám egyszerűen katarzisnak is, de pontosabb, ha részletezem.

Amikor Baksa-Soós János a Kex együttes élén a Budai Ifjúsági Parkban hétről hétre elénekelte a Hej, tulipán, tulipán kezdetű virágének dallamára a Tiszta szívvel című verset, és ott tartott, hogy "hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg", akkor újra és újra megtörtént valami. Mondhatnám egyszerűen katarzisnak is, de pontosabb, ha részletezem. Minden egyben volt: hang és szöveg, tartalom és forma, költészet és beatzene (akkor még nem csengett ilyen régiesen ez a kifejezés), külső és belső, tudás és érzelem. Előttem az emelkedettség szobrává merevedve a vékony, amúgy állhatatosan lótó-futó énekes, aki először a cappella adta elő a költeményt, középen én magam, körülvéve önnön ismeretlen változataimmal, mögöttem pedig a rosszarcú, pökhendi és tahó kiszes beengedők, akik reményeim szerint az őszinteség eme tiszta pillanataiban igencsak rosszul érezték magukat. Hogyha akkor, konkrétan 1969 nyarán tudtam volna, hogy egyszer majd lesz egy olyan címke, hogy világzene, talán azt gondoltam volna, hogy ebben az esetben nekem ez az első világzenei élményem.

De hát világzene még hosszú ideig nem volt, és amint a tárgyunkat képező kiadvány szövegéből is kiderül, meglehetősen esetleges körülmények szülték ezt a praktikusan rugalmas kifejezést, amely alá most minden probléma nélkül be lehetne suszterolni ezt a dalt. Akkor viszont ott állt magányosan, a maga egyszerű nyerseségében, mindenféle műfaji támasz és korlát nélkül.

Aztán ugyanez a műfaj (népi dallam plusz József Attila) bukkant föl, zeneileg kétségkívül elmélyültebb, megalapozottabb kísérettel a Sebő-Halmos-duó előadásain a Kassák Klubban, ahol viszont azért volt egyben minden, mert ugyanez a zuglói kultúrintézmény adott teret a Halász Péter-féle színháznak is. Színház, népzene, sőt bábszínház egy név alatt, együttesen volt jelen ugyanebben az időben (a 70-es évek legelején járunk) az Orfeó csoportban is, amelynek a zenei szekciója akkoriban főleg latin-amerikai forradalmi dalokat adott elő magyar fordításban, amelyben kissé mosolyogtatóan is hangzott, hogy a föld nem a gazdagoké, hanem "Jánosé, Tamásé és Katiéééé".

Ez a sokfelől mutatkozó összefonódása ma már egymástól nagyon távol esőnek látszó dolgoknak, mint rock, népzene, hagyományos költészet, alternatív színház, alighanem abból a tisztaságigényből fakadt, amit a korabeli körülmények termeltek ki a maguk hazugságával, elhallgatásaival, meghamisított jelképeikkel. Akkor egyáltalán nem tűnt hangzatos szemforgatásnak a tiszta források utáni vágyakozás, és a felsorolt dolgok mind ezt a vágyat enyhítették. Vagy épp mélyítették, embere válogatta.

Egy szó mint száz, ebben a közegben gyökeredzik az egész

felemásan nemhivatalos

kultúra, aminek egy igencsak jelentős szeletét gyűjtötte egybe ez az összeállítás. Amit a konkrét, népzene-újjáéledési összefüggésekről tudni kell, az mind benne van az alapos és részletes kísérőfüzetben, amelyről minden hosszas méltatás helyett elég annyit mondani, hogy a mi emberünk, Marton László Távolodó írta. ' az egyik szerkesztője magának a válogatásnak is - de nem ezért takarítjuk meg a kötözködést, hogy miért került be ez az előadó és miért ezzel a dallal, nem pedig az amazzal, hanem azért, mert egy ekkora, ilyen elmosódó határok között mozgó anyagból jól válogatni végső soron csakis alapos ismereteken nyugvó, de szubjektív szempontok alapján lehet. Nyilván adottak voltak a terjedelmi korlátok, aztán meg ki tudja, milyen szerzői jogi és más külső szempontokkal kellett törődni. Ami a lényeg: ez a négy CD olyan alap és kiindulópont, amelyből teljes terjedelmében megismerhetjük az elmúlt 35 év magyarországi népzenei indíttatású muzsikájának a legjavát, és egymáshoz viszonyítva is el tudjuk helyezni az egyes előadókat azon a széles palettán, amelyen elfér a Muzsikás, a Kaláka, a Kolinda, a Makám, a Vujicsics együttes, a Kalyi Jag, a Besh o droM, a Syrius és a Grencsó Kollektíva és mind a többi.

Kifejezetten izgalmas végigkísérni egy-egy zenész útját és kalandozásait együttesek és stílusok között. Itt van például Kiss Ferenc (az összeállítás másik szerkesztője), aki az említett Orfeó együttesből kinőtt Kolindában kezdte, és miközben komoly népzenekutatóvá nőtte ki magát, megjárta a Vízöntőt, megalapította az Odessa Klezmer Bandet és az Etnofon Zenei Társulást, valamint létrehozta a hasonnevű első hazai népzenei lemezkiadót, amely ezt a válogatást is jegyzi. Vagy itt van a cimbalmos Balogh Kálmán, akinek a nevét a Méta és az Ökrös együttestől kezdve a Vasmalom feldolgozásán át értelemszerűen a saját zenekarának remek darabjáig újra és újra felfedezhetjük.

Kifejezetten jó ötlet, hogy a "Kolinda-iskola" című második lemez pont az ilyen összefüggéseket kíséri végig. Itt olyan dalok hallhatók, amelyek viszonylag szabadon kezelik a felhasznált népzenei anyagot, mintegy kiteljesítve a kezdeti alapfolyamatot, amelynek vállalt eleme volt ennek a dallamvilágnak a beházasítása a rock bizonyos "kiműveltebb" irányzataiba - mondhatni, félúton a dzsessz felé. Innen zenei szempontból már logikus, bár a valóságos fejlemények történetiségét illetően bonyolultabb módon jutunk el a dzsessz-szekcióba, ahol néhány meghökkentő ritkaságot találhatunk: Szabó Gábor A csitári hegyek alattját Ron Carter és Jack DeJohnette kíséretében, és egy elképesztő Szomorú vasárnapot Ráduly Mihály (és a Rákfogó együttes) előadásában.

A gyűjtemény körülbelül ötórányi hanganyagából egy teljes lemeznyit tesz ki a délszláv és a roma népzene, a klezmer, illetve az ezekből merítő előadók. Úgy tűnik, itt volt a legnagyobb a helyszűke: az újabban is egyre csak szaporodó roma együttesek közül csak négy fért be a válogatásba. A lényeg mégis az, hogy itt van hatvanegy nagyszerű dal, rendszerbe foglalva és bemutatva, szóval ha a világ nem is, legalább ennyi most - múltból, színekből, tiszta szándékokból - egyben van.

Etnofon Records, 2007