Zene
Lemez - Flitteren túl - Pop Levi: Never Never Love
Az érdekes nevű művész Londonból származik, ám zenei karrierje (más, jeles elődökhöz hasonlóan) Liverpoolból startolt, ahol alapító tagja lett a Super Numeri nevű triónak. A Ninja Tune-nál publikáló legények érdeklődését alapvetően a hetvenes évek pszichedelikus, kísérleti és elektronikus zenéi kötötték le, a folktól a progrockon keresztül a Krautig, melyekből remek, egyedi menüt raktak össze a fúziós zenék rajongóinak nagy örömére.
- minek -
Tévé/DVD - Henrik az örökkévalóságnak - Tudorok
Van egy jelenet, ami az ilyen királyos filmekből nem hiányozhat. A követ megérkezik. Ha kimaradna, akkor egy titkos bizottság nem engedné ki az opust még a vágószobából sem. Azon művészek, kiknek fontos kifelé is a(z alkotói) szabadság, már a főcím előtt letudják - arra, hogy aztán miért fordul elő a jelenet még ötször, már jóval nehezebb magyarázatot találni. Csizmatalpak döngnek a palota kövén, végtelen folyosókon rohannak végig harcias férfiak. Megvan vagy fél tucat, középen az a töpszli a követ. Mennek vagy kétszázzal, köpenyük suhog, lebbennek nehéz függönyök, tárulnak vaskos ajtók, az udvari népség félrehúzódik, s kicsit tán csitul is, szemük lesütik, de fejük mintha tengelyen fordulna. A követ a trón elé ér. Akkor a majom beleugrik a vízbe... Ha nézőpontot váltunk, semmi jóra ne számíts: az érkező mond majd valamit, s a hatást leolvashatjuk a király arcáról. Nincs az a király...
- turcsányi -
Film - Ne essünk két svédbe! - Simon Staho: Jelenetek két házasságból
Válunk. Jómódban, rosszkedvben, bele a kamerába. Utoljára Ozon kezdte így, savanyú arccal, a javak felosztásával, de míg a francia hozta a tőle megszokott bravúrszámot, addig itt a szikár svédek jönnek, hogy ország-világ előtt megmutassák, mi vezetett a bírósági végzésig. Az eredeti cím ugyan nem utal a bergmani kapcsolatra, de a magyar változat lelövi a filmtörténeti poént: a Jelenetek két házasságból nem folytatása Bergman klasszikusának, hiszen azt még életében maga az agg mester követte el Saraband címmel, de a házastársi elhidegülés programszerű kikémlelése mi mást is juttathatna eszünkbe (mindenről ugyanaz - pl. Bergman), mint Erland Josephson és Liv Ullmann esendő vergődését.
- köves -
Film - Oslóban - Joachim Trier: Szerzők
Joachim Trier nem volt tagja a generációvá összeálló Simó-osztálynak (a fiatal norvég Stephen Frearsnél tanult a híres londoni National Film and Television Schoolban), de mintha csak a legendás osztályfőnök útmutatását vette volna alapul első egész estéséhez.
Képzőművészet - Int a halál - PÁRbeszéd 4. Király Gábor és Magdalena Moskwa kiállítása
Van egy jelenet Tage Danielsson mára klasszikussá vált filmjében, a Picasso kalandjaiban, amikor a fiatal katalán festő éppen a gyermeteg és idegesítő finn díva arcképét akarja megfesteni, de dühében a valóságos képmás helyett egy eltorzult fejformát hoz létre. "És megszületett a kubizmus" - jegyzi meg kissé történelmietlenül a narrátor, mintegy e profil keletkezéstörténetével igazolva a többféle nézőpontra feltördelt, majd újraépített képtípust felfedező/alkalmazó festészeti stílus mögött megbúvó lelki mozgatórugókat. A vicces jelenet befejező pontján Pablo gyorsan megbuherálja a modell fejét: a valóságot a képhez igazítja, s így megteremti a kiindulópont és a leképezett végeredmény közötti hasonlóságot.
Dékei Kriszta
Könyv - Volt, nincs, van - Beney Zsuzsa: Összegyűjtött versek I-III.
Beney Zsuzsa verseit 1969-ben Weöres Sándor ajánlotta az olvasók figyelmébe. Azt írta: "A magyar költészet aligha produkált szubtilisabbat, szellemibbet, mint Beney Zsuzsa lírája. Versei annyira éterikusak, hogy eleinte alig érzékeljük a témáikat, csak többszöri elolvasás után bontakoznak ki." Weöres azt latolgatja, vajon ez a költészet továbbra is bizonyos önbüntető áldozat marad-e, vagy pedig "alacsonyabbra ereszkedik közénk", s közlései idomulnak költészetünk felfogható, már elsajátított tömbjeihez.
Báthori Csaba
film - ZseniKém - Az ügynök haláli
Pár tucat nukleáris bomba, világuralomra pályázó főellenség, jó kocsi, ledér nő és egy aktakukacból feltörekedett ügynök: aki látott már filmet Steve Carellel (Evan, a minden6ó; Negyvenéves szűz), látatlanban is sejtheti, mi vár rá. Egyedül Anne Hathaway (Neveletlen hercegnő I-II; Az ördög Pradát visel) nevénél merülhetne fel, hogy is kerül légy a levesbe?
Nem kerül, ez nem légy és nem leves, hanem díszesen szervírozott trópusi rovarfogás, bő mártással (szósszal), s hasonló technikai és gazdasági háttérrel.
báb - III. Nemzetközi Báb- és Utcaszínházi Fesztivál
A bábművészetre koncentráló fesztivál keretében háromnapos szülő-gyermek összehangolásnak (lásd még emberkísérletek) lehettünk tanúi. Míg sorban álltunk a hétpecsétes próbákért, még informálódni is lehetett a valahonnan ismerős többi szülőtől, például arról, hogyan egyeztethető össze a gyereknevelés és a rakendroll.
koncert - Bent Ssrensen
dán zeneszerző volt az ötödik Arcus Temporum Művészeti Fesztivál zenei programjának fókuszában. Valószínű, hogy a szervezőkön kívül nálunk senki sem ismerte korábban az idén ötvenéves komponista munkásságát.
lemez - The Chap: Mega Breakfast
A londoni négyes immár nyolc éve nyűvi a rajongók és a laikus érdeklődők hangrendszerét: a csapat albumait rendre üdvözlik a kritikák, élő fellépéseik pedig zajos sikert aratnak - korántsem függetlenül az ilyen alkalmakkor felrobbantott hegedűktől és csellóktól. A nemzetközi brigád (az egyik multiinstrumentalista zenekészítőt Panos Ghikasnak, egy másik érdemdús kollégáját pedig Johannes Von Weizsäckernek hívják) rendkívül jó érzékkel gereblyézi össze mindazt, ami a popzene nagy-nagy raktárudvarán a földre hullott.