Film - Oslóban - Joachim Trier: Szerzők

Zene

Joachim Trier nem volt tagja a generációvá összeálló Simó-osztálynak (a fiatal norvég Stephen Frearsnél tanult a híres londoni National Film and Television Schoolban), de mintha csak a legendás osztályfőnök útmutatását vette volna alapul első egész estéséhez.

Joachim Trier nem volt tagja a generációvá összeálló Simó-osztálynak (a fiatal norvég Stephen Frearsnél tanult a híres londoni National Film and Television Schoolban), de mintha csak a legendás osztályfőnök útmutatását vette volna alapul első egész estéséhez. A Szerzők egy felettébb magabiztos "így jöttem" film a messzi Norvégiából, hősei mai gyerekek, pont kilábalóban a kamaszkorból eredeztethető véd- és dacszövetségekből. Még együtt lógnak a parkban, bőszen leszólják az ősök lemezeit, magabiztos elméleteket gyártanak a csajokról, de már ott dolgozik bennük a szerepválasztási kényszer: a művész legyek vagy reklámszakember hamleti dilemmája. Mégsem a dán királyfi, hanem két norvég írópalánta kér szót Trier filmjében (az atyák szellemeit azért megtaláljuk a mellékszereplők között, de mint a szellemek általában, támaszt nyújtó együttsörözésre teljességgel alkalmatlanok). És nincs az a szent eskü, öröknek gondolt baráti szövetség, ami ne vesztene sokat makulátlanságából, amikor a felek lejönnek a gyerekkorról. E lejövést cifrázza igen technikásan a szerző, aki épp csak annyira tartja el magától, hogy első filmesek helyett két első könyvest taszajt bele a bús nagybetűsbe. Így sikerült ugyan a filmtörténeti megemlékezést kiszervezni a főszereplők szájából (nem mintha az irodalmi utalások kevésbé hatnának belterjesen), de ettől még ott az egész tananyag a vásznon ügyes montázsokba és frissnek ható képi megoldásokba csomagolva. Maradva a magyar kapcsolatnál: míg az oslói generációs dumák a "Ki a csöcs az a Nagy Imre?" és a többi jól sikerült Moszkva teres beszólás északi rokonai, addig az A-ból B-be tartó történetet folytonosan kizökkentő játék a Macerás ügyeket idézi. Persze meglehetősen önkényes dolog a rokonságok ilyetén kijelölése, hisz könnyen lehet, hogy egy végzős spanyol rendezőosztály is hasonlóképpen ismerne magára Trier filmjében. Az ősmagyar rokonság bizonyítása mégsem reménytelen, hiszen ha valaki, akkor mi aztán jól értjük, mit üzen a rendező, amikor jól hallhatóan kijelenti: minden kis országbeliben van egy kis oslói. Akárhogy is, a norvég versenyző bátran elmerészkedett az "így jöttemek" határáig, és ezzel mindenképpen jó példával állt elő, sőt, sokra is vitte: a Szerzők egy csodálatos barátság kezdete lehet a koprodukciós nagyhatalmakkal.

Forgalmazza az Odeon

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.