Az igazi meglepetést azonban mégiscsak egy agyonjátszott repertoárdarab, de a pannonhalmi Bazilikában elõadhatatlannak tûnõ V. szimfónia megszólaltatása okozta. Itt még egy Mozart-szimfóniát is vissza kell fogni, mit fog itt tenni Keller András a Telekom Zenekar alapjaira épített Arcus Temporum Fesztiválzenekarral? Nem tudom, hogy a karmesteri pulpituson mi hallatszott a virsli alakban leültetett zenekar igen sajátos hangzásából, tõle néhány méterre Csajkovszkij partitúrája három, drasztikusan szétváló hangsáv bizsergetõen újszerû kombinációjává vált. A vonósok végig uralták a hangzás homlokzatát, ráadásul a lágyító, semlegesítõ fafúvósok támogatása nélkül. A középsõ sávban a fafúvók és a hátsóban a rezek szóltak. Utóbbiak akkor is "a távolból", ha teljes tüdõvel játszottak. Igen különös és képszerû hangzások jöttek így létre, a szerzõ pedig a jólneveltség álarca nélkül jelent meg a közönség elõtt. Põrén, miként Frenák Pál táncosai bõ egy órával korábban, a gimnáziumi tornateremben (Az InTimE címû produkció elemzését a szakértõkre bízom). Ssrensen eredetiségérõl, tehetségérõl pedig e sorok írója többnyire pozitív képet alkotott magában, s nem lepõdött meg azon, hogy érteni vélte Ssrensen mûvészetének belsõ feszültségét, és átélte az ismeretlen dán alkotói gyötrelmeit. Erre csak itt van lehetõség.
Pannonhalma, augusztus 23.
*****
