lemez - The Chap: Mega Breakfast

  • - minek -
  • 2008. augusztus 28.

Zene

A londoni négyes immár nyolc éve nyűvi a rajongók és a laikus érdeklődők hangrendszerét: a csapat albumait rendre üdvözlik a kritikák, élő fellépéseik pedig zajos sikert aratnak - korántsem függetlenül az ilyen alkalmakkor felrobbantott hegedűktől és csellóktól. A nemzetközi brigád (az egyik multiinstrumentalista zenekészítőt Panos Ghikasnak, egy másik érdemdús kollégáját pedig Johannes Von Weizsäckernek hívják) rendkívül jó érzékkel gereblyézi össze mindazt, ami a popzene nagy-nagy raktárudvarán a földre hullott.
A londoni négyes immár nyolc éve nyûvi a rajongók és a laikus érdeklõdõk hangrendszerét: a csapat albumait rendre üdvözlik a kritikák, élõ fellépéseik pedig zajos sikert aratnak - korántsem függetlenül az ilyen alkalmakkor felrobbantott hegedûktõl és csellóktól. A nemzetközi brigád (az egyik multiinstrumentalista zenekészítõt Panos Ghikasnak, egy másik érdemdús kollégáját pedig Johannes Von Weizsäckernek hívják) rendkívül jó érzékkel gereblyézi össze mindazt, ami a popzene nagy-nagy raktárudvarán a földre hullott. Kis popmaradék, rockos, sõt punkos lendület, no meg a technoid zenék táncra hívó monotóniája - néha akusztikus, néha meg finoman alákent elektronikus formában. A tipikus Chap-szerzemény mindenekelõtt derûs, izgalmas, ironikus és táncra ingerlõ: széthangolt gitárok, hegedû és cselló, kompresszált basszustémák és dobalapok, látszólag kaotikus vokál, amely mögül mégiscsak kibontakozik egy-egy finom melódia. A szövegek igen nagy százalékban referálnak a zenész/zenekészítõ szcénára, különös tekintettel arra, mennyi nagyképû, üresfejû, hatásvadász barom próbálja elsózni szarjait a piacon. És a Chap rögvest túl is lép e szubkulturális kocsmán - azzal a gesztussal, ahogy az elõdök hulladékából, mintegy félkézzel újraépíti a popzenét, szimbolikusan lerombolja a techno-diszkó hagyományt, és újat épít a helyére. Ráadásul olyan gusztussal, hogy rögvest kedvünk támad a tömeg közepébe ugrani, miközben lelki szemeink elõtt már vagy százan pogóznak a Carlos Walter Wendy Stanley címû punk/dance slágerre. Tulajdonképpen receptre kéne felírni, s akkor feleslegessé válna a többi pszichoaktív placebo.

Lo Recordings/Neon Music, 2008

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.