Lemez

BRUCKNER: 9. SZIMFÓNIA

  • - csk -
  • 2015. február 9.

Zene

Nagy zeneszerzők életművében mindig izgalmas az utolsó mű – nagy előadóknál ehhez hasonló lélektani helyzetet teremt az utolsó koncert.

Aki ott lehetett egy kivételes jelentőségű zongorista, énekes vagy karmester legutolsó fellépé­sén, utóbb sokat boncolgatja az élményt, keresi benne a jelzést, a sorsszerűt. Claudio Abbado (1933–2014) utolsó karmesteri fellépése Luzernben történt, 2013. augusztus 26-án, a számára oly kedves Luzerni Fesztiválzenekar élén, amelynek valamennyi tagját személyesen választotta ki. Most kezünkben az utolsó koncert lemezfelvétele. Már az is mellbevágó, hogy mit vezényelt ezen a hangversenyen: két befejezetlen szimfóniát, Schubert Nyolcadikját és Bruckner Kilencedikjét. Egyik műnek sincs programja, de a zenehallgató érzi e művekkel találkozva, hogy vallási vagy liturgikus tartalom nélkül is eredendően transzcendens zenék, látószögük az örökkévalóságra nyílik. A kettő közül csak a Bruckner-mű hallható az élő felvételen. Élménye valóságos sokkhatás. A kísérőfüzet szerzője arról ír, hogy Abbado „fogyó erői” ellenére tervezgetett még ezekben a hónapokban. Fogyó erők? Nos, a fizikaiak bizonyára fogytak. De a lelkiek a felvétel tanúsága szerint ezen a koncerten óriási töménységben voltak jelen, és folyamatosan ösztönözték, táplálták inspirá­cióval a zenészeket. Az eredmény: egy kivételes intenzitású Kilencedik, amelyben minden ott van, ami ebben a műben fontos: a mágikus-misztikus motívumismétlések démoni súlya, a szerzőre jellemző nyerseség, a végtelen távlatok, amelyek sajátos módon mégis valami megmagyarázhatatlan tömörséggel párosulnak – és persze az Isten-közeliség, amely itt-most, tudván, hogy ez volt Abbado búcsúja, különösképp szíven üti a hallgatót. A lemez tokjának belsejében egy kép, amint éppen távozik a pódiumról, csak a hátát látjuk. Így ment el, ezekkel a végzetszerű hangokkal.

Deutsche Grammophon

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.