Lemez

Dean Blunt: Black Metal

  • - minek -
  • 2015. február 9.

Zene

Dean Bluntot leginkább az Inga ­Cope­landdel közös, 2009 és 2012 között aktív Hype Williams-duóból ismerte meg a zenerajongó publikum.

Pedig az alkotóközösség már jó három éve felbomlott, s a felek azóta saját útjukat járják: Blunt 2013-ban egy ígéretes albummal (Redeemer) jelezte, mennyire elkötelezett a hagyományos (éneklős, lírai) dalforma iránt – popzenei ambíciói pedig több mint figyelemre méltóak. Az is árulkodó, hogy az új, kissé megtévesztő címhez illően szénfekete borítójú albumának röpke nyitószáma, a Lush rögtön a Big Star For You-ját mintázza: e keser­édes, a borús gondolatokat sokszor csilingelő, álomszerűen szép melódiákba csomagoló attitűd uralja a lemez nagy részét.

Blunt néha száraznak és lakonikusnak hangzó orgánumát kifejezetten izgalmasan egészíti ki állandó alkotótársáé, Joanne Robertsoné, aki nemcsak hangjával, de gitárjátékával is sokat tesz hozzá az album amúgy is gazdag textúrájához. S ha valamiben óriási tehetséget mutat Blunt, az éppen a saját zenei lelemények és a másoktól kölcsönzött futamok, loopok harmonikus ötvözése – példaértékű, ahogy a 100 című remekben összeolvad a Pastelstől kölcsönzött hangminta Robertson csilingelő gitárjátékával és törékeny hangjával, no és Blunt dörmögésével. Az emlékezetes duet­teket (mint a Molly és az Aquafina) hosszú, majdnem epikus szerzemények követik – köztük a szűk negyedórás, lassú sodrású, megint csak Robertson vokáljára – és fúvósmintákra – építő Forever, vagy a klasszikus, nyolcvanas évekbeli 4AD-előadók zenéit idéző X.

A lemez végén direktebben az elektronikus (tánc)zenei örökségből származó kezdemények (mint a kissé beteg Country) és dub/hiphop/posztpunk kevercsek (Mersh, Grade) varrják el az idáig legjobb Blunt-album szálait.

Rough Trade/Neon Music, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.