Cyborg vagyok, amúgy minden oké Dél-Korea európai szemmel érdekes valami, az ázsiai munkamorál párosodva az amerikai fogyasztói kultúrával néha szörnyszülötteket hoz létre, de a filmmûvészet dúsan profitál az efféle jelenségekbõl. A test instrumentalizálásáról Kim Ki-duk csinált filmet (Az idõ), a lélek viszontagságairól épp most Park Chan-wook. Hõsnõje, Young-goon fura családból származik, a nagyanyja egérnek képzeli magát, amíg a zárt osztályra nem kerül. Unokája sem jár jobban: a lány lenne az a bizonyos cyborg. Vele is a zárt osztályon futunk össze, szívélyesen társalog a kávéautomatával, viszont nem hajlandó enni, hisz egy igazi gép, nos, elemmel megy. Amúgy van hozzá egy használati kézikönyv is, mint minden elidegenedett lélekhez, és titkos küldetéssel is rendelkezik: ki kell nyírnia a fehér köpenyeseket. A bosszú motívuma így némileg önironikusan jelenik meg a Bosszú-trilógia rendezõjétõl, akinek hõsei leginkább felsõbb hatalmaktól ûzve kényszerülnek szélsõséges szituációba - sorstragédia egy számítógépes játékban. Mindeközben az (amúgy 2006-os) év egyik legeredetibb filmnyelven megszólaló darabja a Cyborg. Élénk és mégis bársonyos színei negédes álomvilágot idéznek, beállításai, nézõpontváltásai, humora (pl. a svájci jódlikórusról álmodozó pár), ezernyi hatást, utalást magába építõ világa roppant gazdag, s épp csak egy kicsit nagyobb, vagyis hosszabb a kelleténél. A története pedig minden egzotikuma dacára tök európai, rendesen klasszikus, ám ez távolról sem ritkaság a kelet-ázsiai mûhelyek munkái közt.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
****
