Lemez

Dinosaur Jr.: Give A Glimpse Of What Yer Not

Zene

Vannak, akiknek elég az üdvözüléshez, ha egy megbízható rit­mus­szekció által kísért, széttorzított gitárörvénylésben megszólal egy nihilista hang. Az ilyen rajongóknak találták ki a Dinosaur Jr.-t, melynek tagjai bő három évtizeddel ezelőtt adták közös muzsikálásra a fejüket, és akik már akkor grunge-szerű noi­se rockot játszottak, amikor Kurt Cobain még az iskolapadot koptatta. Természetesen náluk is voltak tagcserék meg feloszlás, de a 2005-ös összeborulás óta ismét az alapító tagok alkotják az együttest. Legutóbb négy éve kaptunk lemezt tőlük (ez volt az I Bet On Sky) – azóta a kiöregedett hippi kinézetű gitáros-énekes, J. Mascis csinált egy jó kis folkos szólólemezt, de most visszatért a pedálokhoz és mindenféle egyéb zajgeneráló eszközhöz. Mögötte a dobos ezúttal is Murph, a basszusgitáros pedig Lou Barlow, aki szintén villantott nemrég egy tisztességes szólólemezt.

A sorban tizenegyedik Dinosaur Jr. album valamivel kitisztultabb munka, mint a korai lemezek, viszont az I Bet on Skyon tapasztalt billentyűsödésnek könyörtelenül véget vet. A régi rajongóknak talán az I Walk for Miles fog tetszeni a legjobban, a másik véglet pedig a szinte slágeres Tiny, amelyhez a megrögzött gördeszkarajongó Mascis és társai ütős klipet is forgattak. Akárcsak ez a két dal, úgy a többi is a legjobb amerikai zajrockhagyományokat idézi, mi pedig a lemezek mellett abban is bízhatunk, hogy a Dinosaur Jr. még a kihalás előtt egyszer eljut végre Magyarországra is.

Jagjaguwar/Neon Music, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.