Interjú

„Agyondolgoztuk magunkat”

Rex Brown basszusgitáros

  • Soós Tamás
  • 2016. október 1.

Zene

Közösségi finanszírozásban jelent meg magyarul az önéletrajza, A Pantera igaz története – Belső szemmel. Ennek apropóján hívtuk fel a stúdióban.

Magyar Narancs: Azt írod, hogy mindig is érdekelt a zeneipar üzleti oldala. Két éve Gene Simmons odáig ment, hogy kijelentette: a rock halott – nem is a zene, hanem inkább az infrastruktúra, amely életben tartotta.

Rex Brown: Gene mindenfélét szokott mondani. A zeneipar valóban összeomlóban van, és fogalmam sincs, hogyan tudna kimászni ebből a gödörből. Olyan pénzeket keresni, amilyeneket mi zsebeltünk be anno, szinte lehetetlen. Ezzel együtt én nem érzem úgy, hogy a rock haldokolna. Rengeteg új zene születik. Az ő világában lehet, hogy halott a rock, de nem a milliók szívében, akik megveszik a Kiss lemezeit, és elmennek a koncertjeire.

MN: A közösségi finanszírozás a te szinteden is jó alternatíva lehet?

RB: Az enyémen nem. Jól lehet használni dizájntervezésre, póló- vagy könyvkiadásra. Megfelelhet olyan bandáknak is, amelyeknek nincs mit a tejbe aprítaniuk. De én nem csinálnék albumot közösségi finanszírozásban, mert van elég pénzem ahhoz, hogy kifizessem a lemezkészítés költségeit.

MN: Pár éve a Kill Devil Hillben zenélsz, de az elmúlt években nem sokat hallani rólatok.

RB: Zenészként egyszer elérsz arra a pontra, amikor egymás után kell albumot kiadni, turnéra menni, albumot kiadni, turnéra menni. Senki sem tudja, milyen napi 22 órát a buszon tölteni, és közben azt csinálni, amit mi csinálunk. Azt gondolják az emberek, hogy csodálatos, fényűző a zenészek élete, de ez nem igaz. Egy idő után teljesen ki lehet égni. Muszáj volt hát tartanom egy kis szünetet. Szerettem volna élvezni az életet, és nézni, ahogy nőnek a gyerekeim. A Kill Devil Hill állat banda, és van is pár új számunk, de jelenleg a szólólemezemen dolgozom. Az elmúlt heteket a stúdióban töltöttem, és dalokat szereztem. Ez nagyon személyes lemez, hosszú évek óta a legjobb számokkal, amiket írtam.

MN: Stílusában a Kill Devil Hillhez vagy a Panterához áll közelebb?

RB: A rock and rollos gyökereimhez térek vissza rajta. Szóval nem metál. Én már eljátszottam minden kemény zenét. Tudod, van, amikor visszafelé kell menned, hogy előrehaladhass. Ha szereted a hetvenes évek rockzenéjét, ez is tetszeni fog. Mindig is akartam egy olyan lemezt, amelyen énekelek és gitározom is a basszusozás mellett, és a szólólemezen megvalósíthatom ezt. Most végre azt csinálom, amit én szeretnék, és nem azt, amit mások várnak tőlem. Én nem csak a basszusgitáros vagyok a Panterából. Annál sokkal fontosabb dolgok is vannak most számomra az életben. Például, hogy jól érezzem magam, újra zenét írjak, és ne csupán egy termék legyek.

MN: Szerinted mi lenne a Panterával, ha most kezdenétek a zenekart?

RB: Teljesen más történet lenne. Nem tudnánk elérni ugyanazt, mint régen. A zeneiparban minden az időzítésről szól. A Panterával egy résen surrantunk be. Akkoriban az alternatív zene meg a seattle-i hangzás volt a menő, és az első számú metálzenekar kommerszebb irányba fordult. Félre ne érts, szeretem a Black Albumot, de a megjelenése után megláttuk és kihasználtuk azt a rést, amit a Metallica hagyott, és semelyik más banda nem töltött be. Csúcsformában játszottunk, agyondolgoztuk magunkat. Minden évben legalább 200 napot turnéztunk. Volt olyan turnénk, amely 16 hónapig tartott. Mi voltunk a legkeményebben dolgozó zenekar a szórakoztatóiparban.

MN: Desmond Child szerint minél közelebb kerül egy zenész ahhoz, hogy megtestesítsen egy archetípust, annál sikeresebb lesz. A Kiss például a győztest, Alice Cooper pedig az ördögöt testesítette meg.

RB: Más zenekarok voltak ezek, mint a Pantera. Nekünk nem volt semmiféle trükkünk. Nem viseltünk sminket meg semmi ilyesmit. A siker végeredményben a dalokon múlik. A Pantera-daloknak gondosan kitalált szerkezete volt, és még egy olyan súlyos számnak is, mint a Fucking Hostile, fülbemászó refrénje. A dalszerzés lényege, hogy a környezeted reagáljon arra, amit csinálsz. Desmond Child, akinek ezer éve nem volt slágere, szerintem szimplán a múltban él, amikor ilyeneket mond.

MN: Mi tette olyan súlyossá a Pantera zenéjét?

RB: A tökéletességre törekvésünk. A sikeres zenekarok egy idő után kivétel nélkül felpuhítják a zenéjüket, és megpróbálnak minél több embert megszólítani. Mi azzal próbáltuk megszólítani az embereket, hogy a saját szabályaink szerint játszottunk, és lemezről lemezre keményebbek lettünk. Nem követtünk semmilyen trendet. A Pantera a rajongók zenekara volt, és még ma is olyan népszerű, hogy az őrület. Túlnőtt rajtunk. Akármit is csináltunk, nyomot hagytunk magunk után. Ennél többre nem vágyhatunk zenészként. Bárcsak ne történt volna meg, ami megtörtént, és az embe­rek még mindig láthatnák a zenekart! (2004-ben egy mentálisan sérült rajongó meggyilkolta az akkor már szétszéledt Pantera gitárosát, Dimebag Darrellt, ezzel pedig az újjáalakulás esélye is szertefoszlott – S. T.)

MN: Fáraszt, ha arról kérdeznek, hogy lesz-e Pantera Zakk Wylde-dal gitáron?

RB: Nézd, sosem tudhatod, mit hoz a jövő! De ezzel együtt: igen, határozottan fáraszt a kérdés. Ha egyszer összejönne, te leszel az első, aki tudni fog róla.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.