Elhunyt Harry Belafonte amerikai énekes, emberi jogi aktivista

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 25.

Zene

Az Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjas művész 96 éves volt.

Meghalt 96 esztendős korában Harry Belafonte amerikai énekes, színész és aktivista – jelentette helyi idő szerint kedd reggel a The New York Times. 

Ken Sunshine, az énekes szóvivője a lapnak megerősítette, hogy Belafontét a New York-i Upper West Side-on lévő otthonában kedden érte a halál, amelynek oka krónikus szívelégtelenség volt.

Minden idők egyik legsikeresebb afroamerikai művésze volt, akit gyakran neveztek „a calypso királyának”. Hatalmas slágere volt az ötvenes években a Banana Boat (Day-O), a korai hatvanas években együtt dolgozott Martin Luther King Jr. emberi jogi mozgalmában, több mint húsz évvel később az éhínségtől sújtott Afrika megsegítésére írt We Are the World című dal születése körül bábáskodott.

Harold George Belafonte Jr. néven Harlemben született, koldusszegény jamaicai bevándorlók gyermekeként. Szülei válása után anyja visszaküldte Jamaicába, hogy az ottani rokonok tartsák el, ők öt éven át egymás között küldözgették a fiút. Belafonte tizenkét évesen szinte idegenként, vaskos akcentussal és diszlexiával tért haza.

1944-ben jelentkezett a haditengerészethez, a háború befejezése után leszerelt és portásként dolgozott. Sorsa akkor dőlt el, amikor az egyik lakó két jegyet adott neki az American Negro Theater egyik előadására.

 Az 1940-es évek végén beiratkozott a német Erwin Piscator színiiskolájába, ahol osztálytársa volt Marlon Brando, Tony Curtis és Walter Matthau is. Tandíját éjszakai klubokban énekelve teremtette elő, olykor Charlie Parker és Miles Davis kísérte. Érdeklődése fokozatosan fordult a folkzene felé, a Kongresszusi Könyvtárban tanulmányozta a gyűjtők felvételein a műfaj gyökereit. 1953-ban az Almanac című musicalben elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Tony-díjat és megjelent kislemeze, a Matilda, amely a karibi térségben népszerű calypso ritmusában íródott. Belafonte harmadik albuma a Calypso címet viselte, és ez lett az első lemez, amely egy éven belül egymillió példányban kelt el.

A kamera elé először 1953-ban, Dorothy Dandridge oldalán állt. Egy év múlva ismét együtt szerepeltek a Carmen Jonesban, Bizet operájának kizárólag fekete színészekkel forgatott változatában. Több mint húsz filmben szerepelt, többek között Robert Altman Kansas City című alkotásában.

2014-ben az amerikai filmakadémia Hersholt Humanitárius Díját vehette át, ezzel csatlakozott ahhoz a maroknyi sztárhoz, akik pályafutásuk alatt az Emmy-díjat, a Grammy-díjat, az Oscar-díjat és a Tony-díjat is megkapták. Énekesként elsősorban mások nagy sikereit dolgozta át, énekelt népdalokat (Hava Nagila), popzenét (Unchained Melody), spirituálét (Swing Low, Sweet Chariot, Cotton Fields), rhythm and bluest (Hallelujah, I Love Her So), dzsesszt (When The Saints Go Marching In).

A hatvanas években a televíziót is meghódította, ő lett az első színes bőrű producer, szerepelt a Muppet Show-ban, saját tévéműsoráért Emmy-díjat kapott. Több mint száz lemeze jelent meg, közreműködött többek között Nana Mouskouri, Quincy Jones, Rosemary Clooney, Perry Como, Bobby Darin és Desmond Dekker albumain, ő ismertette meg a világgal a dél-afrikai Miriam Makeba művészetét.

 
Harry Belafonte amerikai énekes és neje, Pamela Frank a Kennedy Központ Előadóművészi Díjainak kitüntettjei tiszteletére adott fogadásra érkezik a washingtoni külügyminisztériumban 2013. december 7-én.
Fotó: Ron Sachs / MTI/EPA/Pool
 

Élharcosa volt az emberi jogoknak, gyerekkorában testközelből tapasztalta meg a feketék elnyomását, ami egész gondolkodásmódját meghatározta. A hatvanas évek elején anyagilag támogatta Martin Luther King polgárjogi mozgalmát, számos tüntetésen vett részt. Az ENSZ Gyermekalapja, a UNICEF jószolgálati nagykövete volt, kampányolt a faji megkülönböztetésen alapuló dél-afrikai apartheid rendszer ellen, gyakran adott jótékonysági koncerteket Afrikában és a világ más tájain.

Egyik kezdeményezője volt az etiópiai éhínség áldozatainak megsegítésére a legnagyobb sztárokkal készült We Are the World című dalnak, és ő is ott volt a lemez felvételénél, mások mellett Michael Jackson, Stevie Wonder, Bruce Springsteen, Bob Dylan, Ray Charles és Diana Ross társaságában, és dollármilliók összegyűjtésében segédkezett az afrikai éhezőknek.

George W. Bush elnököt 2006-ban, egy venezuelai útja során a világ legnagyobb terrorostájának nevezte, Barack Obamát arra ösztönözte, hogy tegyen többet a szegényekért. 2017-ben az egyik vezetője volt a washingtoni nők menetének, egy nappal Donald Trump beiktatása után. 1989-ben elnyerte a washingtoni Kennedy Center kitüntetését, három Grammy-díjat kapott, és 2000-ben átverhette a Grammy-életműdíjat is. Első két házasságából négy gyermeke született.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.