Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

  • narancs.hu
  • 2020. március 29.

Zene

86 éves volt.

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja – írja az MTI.

A több mint 120, műfajában a komolyzenei avantgardtól a tonális zenealkotásig terjedő mű – köztük négy opera, nyolc szimfónia – alkotójának, karmesternek, zenepedagógusnak a nemzetközi ismertséget a hirosimai atomtámadás áldozatainak emléket állító Gyászének hozta meg 1959-ben.

Leghíresebb alkotásai közé tartozik még a münsteri katedrális megépítésének kétszázadik évfordulója alkalmából szerzett Lukács Passió (1963-1966), valamint az 1970-es gdanski sortűz áldozatainak emlékére született Lengyel Rekviem (1980-1984). Penderecki Magyarországon többször is vezényelt műveinek előadásán.

Pendereckiről 2016-ban közöltünk portrécikket, amit ide kattintva olvashat el.

A modernitás ikonja

Egyik kultikus művét, a Jeruzsálem hét kapuját a lapunk megjelenése előtti napon mutatták be Budapesten, s a héten maga a mester, a 60-as évek kelet-európai avantgárdjának kultúrhérosza is felbukkan fővárosunkban. Ki ő, és miért szeretjük? Lapozgatom Wolfram Schwinger 1979-ben írt Penderecki-monográfiáját (Penderecki: Begegnungen, Lebensdaten, Werkkommentare), mely tíz évvel később - értelemszerűen az adatok frissítésével - angolul is megjelent.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”