Zene

Valamiért - nyilván merő lustaságból - hajlamosak vagyunk akként számon tartani, hogy a kisközösségi jófejfesztivál tipikusan cseh találmány, de illik említeni szinte ugyanazzal a lélegzettel Emir Kusturica nevét is, gyorsan hozzátéve, hogy nem véletlenül, hisz a majsztor a FAMU-n (Filmová a Televizní Fakulta Akademie Múzickych Umení v Praze) tanulta a filmkészítést, épp akkor, amikor arrafelé pont ez a módi járta. Ha most is ilyesmivel hozakodnánk elő, biztos nem járnánk messze az igazságtól: a falusi vasúti bohóckodás kétségkívül nem esik messze mondottak működési területétől.

Elnézve a nem kereskedelmi szándékokkal fogant játékfilm-természetű mozgóképek szerencsétlen sorsát, tényleg nem sok választás marad, mint lépcsőjelenet-váltás. Fennáll a lehetősége annak, hogy ez most bevégeztetett...

Az Elek Dóra vezetésével 1998-ban alakult társulat sérült embereknek teremt lehetőséget a profi színjátszásra. Volt előttük nemzetközi példa, de mégsem könnyű építkezés ez egy olyan világban, ahol nem elfogadott, hogy például az érzelmek terén egy szerényebb értelmi képességgel élő ember is eligazodik. Ráadásul anélkül, hogy szégyellné a szenvedélyt, a kedvességet, tehát megtanult volna "színészkedni".

A fülszöveget író Marno János nagy bizalommal van a fiatal, elsőkötetes költő iránt, amikor azt írja, hogy "ennek a költészetnek egészen perdöntő következményei lesznek a mára egészen elhangulatiasodott honi lírában".

Nézem a könyvesstandok kínálatát: a ponyván Wass Albert mellett rendszeresen feltűnnek Márai Sándor művei is.

Nyolc kis kritika

Robert Plant kedvence, a másikban a helyére került Szenegál, a harmadik csupa királyi pacsirta, a negyedik, az az ismeretlen, nosztalgikus zsidó pedig nálam befutó.

"Nem vagyok én Brunetti! Sem Myslívecek!" - nyugtatta apját egyik levelében Mozart, amikor a jó Leopold a nők "veszélyeire" figyelmeztette fiát. A két említett jeles pályatárssal ugyanis nemi betegség végzett, a Wolfgang által kedvelt Josef Myslívecek (1737-1781) ráadásul pokolian nyomorult körülmények között, szétrohadt arccal pusztult el.

Direktorunk utolsó három moziját (Gerry, Elefánt, Az utolsó napok), a "haláltrilógiát" - a közös tematikán túl - a formanyelvi kísérletezgető kedv is szorosan összeköti. Úgy tűnik, ez utóbbi a Nirvana frontemberének (Kurt Cobain) öngyilkosságát feldolgozó Az utolsó napok című filmben ért a csúcsára.

Aki sikerrel vette az általános iskola 5. osztályát, az bizonyosan hallott már a görög-perzsa háborúkról, inkluzíve a Xerxész-féle invázióról a tengerkorbácsolással, a Thermopülai-szorossal, Szalamisszal és Plataiával együtt.

A durvára vakolt pincefalon fülledt vízcseppek ülnek, kicsapott a pára, olykor egy-egy hirtelen megindul, de a levegő nem mozdul, mi több, állni látszik, sűrű, harapni lehet az áporodottságot, a távolból léptek kopogása közelít (lassan), spiccvas a kövön, nyikordul a vaskapu, a sápadt lámpa sárga fénybe vonja a komor cellát, belép egy orvosi köpeny, a nadrágszár előbb bizonytalanul, majd mind nagyobb eltökéltséggel halad a helyiség távolabbi végében álló fekpad (műtőasztal) felé, amin leszíjazott alak, egy nő...

Én bizony a könnyebb ellenállás vonzerejét látom abban a cirkuszban, amely a kaposvári színház előadása nyomán keletkezett és most lenyugodni látszik; föltehetően az igazgatóválasztás elmaradt botránya miatt. Könnyebb ellenállás, ha szimplán 56-os darabnak tekintvén az opust, arról folyik a vita: vajon helyes-e gyilkosnak ábrázolni Tóth Ilonát.

Bernát András a nyolcvanas évek közepén indult generáció egyik legkiválóbb művésze, akinek pályája - ezt az elmúlt évtizedek hektikus művészeti fejleményeit valamelyest ismerve nyugodtan kimondhatjuk, meglepő módon és ellentétben kortársaiéval - egyenes vonalú, töretlen.