A 300 spártai hoplita (nehézfegyverzetű gyalogos) thermopülai küzdelme a többszörös túlerővel mellesleg éppúgy alapsztori, mint a tíz évvel azelőtti marathóni ütközet és az azt követő hosszútávfutás. Ennyi előzetes tudás bőven elegendő a filmhez, úgyhogy több karaktert mi sem pazarlunk rá.
Fölösleges tudniillik bármiféle hitelességet számon kérni a 300 című produkción. Annak kell tekinteni, ami: akciófilmnek. Vannak persze benne utalások a legendás spártai módszerekre meg a városállami szövetségre, de mindez csupán körítés, háttér a grandiózus és csak kisebb időközökre megszakított mészárlásfolyamhoz. A 60 nap alatt rögzített darab több mint 1500 vágással készült, kizárólag bluebox technikával. Ez utóbbi, mondhatni, evidens volt, hiszen a filmre vitt Frank Miller-képregény - aminek a képei simán elmennek egy-egy kimerevített képkockának is (lásd még a szintén Miller-comics alapján készült Sin City- vagy Batman-adaptációk képi világát) - eleve ilyesfajta földolgozásért kiáltott. Ez egyszersmind a dolgozat legfőbb érdeme is: aki megnézni tervezi, csakis a látványért menjen; és rosszul teszi, ha fennakad az orkszerű meg egyéb misztikus lényeken. Nettó fantasyakcióra számítson, a különbség A gyűrűk ura-trilógiához képest csupán annyi, hogy Leónidasz nevű spártai király valóban élt, míg Aragornt csakis Tolkiennek köszönhetjük.
A műélvezet leginkább a tűrőképesség függvénye: ha valakit végig lekötnek a jobb számítógépes játékok grafikáit idéző végtagröpték, hullahegyek meg vércsöpp-permetek, továbbá a permanens üvöltés, az elégedett lesz. Ha valakit alapból is idegesít a hongkongi beütés (tudják, helyből hátraszaltóval föl, az Olümposz tetejére) meg a csatajelenetek hirtelen lelassított-felgyorsított tempóváltása, annak féltávnál elege lesz. Akinek pedig bejön az utcai művész festménye a könnycseppet morzsolgató copfos kislánnyal, mivel "az olyan élethű, hogy szinte megszólal", az szórakozik majd a legjobban. Hiszen Miller alakjai nem csak megszólalnak, de mozognak is.
Forgalmazza az InterCom
